Röplabda, Fatum-Nyíregyháza

2023.02.09. 12:13

Melós mérkőzés vár a Fatumra

A Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője magabiztos alapjátékot vár csapatától az Extraliga újonca ellen.

Fotó: Dodó Ferenc

Legutóbb vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a Fatum Nyíregyháza. A találkozóból sokat lehetett tanulni, de nincs megállás, pénteken már újabb bajnoki vár a röplabdásokra, az újonc MÁV Előre érkezik Nyíregyházára. Ezzel együtt nem szabad őket lebecsülni, csak 3:2-re kaptak ki a Szent Benedektől és az Újpesttől is, az MTK-t pedig simán legyőzték.
– A szezon eleje nem úgy sikerült számunkra ahogy elterveztük, és ezen mindenképpen javítani szeretnénk. A következő hazai mérkőzésen is győzni akarunk. Sűrű a menetrend, de bírjuk erővel. A Vasas elleni meccs nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, de levontuk belőle a következtetéseket, és a Magyar Kupában szeretnénk majd meglepetést okozni ellenük – mondta a Fatum feladója, Marija Cicic
Két olyan mérkőzés következik most a Fatum számára, melyen esélyesnek számít. A MÁV Előre után az MTK jön majd a szabolcsi megyeszékhelyre, de a kettő között Balatonfüredre utazik a Nyíregyháza, február 15-én pedig a Magyar Kupa visszavágóján lép pályára a Vasas ellen Budapesten. Azaz marad a sűrű program. Bár a héten betegségek hátráltatták a munkát, könnyebbséget jelent, hogy Darlene Ramdin és Deana Valentová személyében érkeztek új játékosok. 
– Már edzéseken is látszik, hogy megszoktuk egymást, és mindkét játékos bevethető állapotban van. Az edzéseken megy a harc a labdákért, és a csapatba kerülésért, ez fontos. Lendületből megyünk már decembertől mert sok a mérkőzés, de tudtuk, hogy ez a két hét nehéz lesz, mivel a jövő héten kupameccs is vár ránk. De állunk elébe, szeretnénk minden fronton sikeresek lenni – mondta Tomás Varga vezetőedző, majd szót ejtett aktuális ellenfelükről is.
– Kompakt, jó kis csapat a Székesfehérvár, akik soha nem adják fel, az utolsó pillanatig harcolnak. Legutóbb is bizonyították ezt, az UTE ellen kétszettes hátrányból felálltak és csak döntő szettben szenvedtek vereséget. Ezért nem számítok könnyű mérkőzésre, oda kell figyelnünk és végig kell dolgoznunk az egész mérkőzést, minden pontért meg kell küzdeni ellenük.
A szakember azt is elárulta, hogy edzéseken sok új elemet gyakorolnak edzéseken, amelyeket szeretnének kipróbálni a mérkőzésen, de elsősorban a magabiztos alapjátékukat szeretnék kivinni a pályára. 
Az összecsapás pénteken 18 órakor kezdődik a Zrínyi Ilona Gimnázium  Tiszavasvári úti csarnokában. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában