Kézilabda, Kisvárda Master Good SE

2023.02.02. 12:46

Négypontos mérkőzés vár rájuk

Fotó: Pusztai Sándor

Egyre sűrűbb a női élvonal középmezőnye, a tizenegyedik helyezett Fehérvárt a hatodik helyezett Siófoktól mindössze három pont választja el a tabellán. Ezért az ebben a régióban elhelyezkedő csapatok egymás elleni mérkőzéseinek fokozott jelentősége van, hiszen az itt szerzett ponttal, pontokkal nagyot lehet előre lépni a tabellán. A Kisvárda Master Good SE gárdájára is ilyen feladat vár pénteken, Karnik Szabináék a fentebb említett Fehérvár vendégei lesznek.

A házigazdák az előző szezont a tizedik helyen fejezték be, a szerényre sikeredett évadot követően az aktuális kiírásban arra törekszenek, hogy odaérjenek a bajnoki középmezőnybe. Nyáron távozott ugyan tőlük Bardi Fruzsina, Töpfner Alekszandra, Domokos Dalma és Gajdócz Barbara, Szarka Adrienn és Triscsuk Krisztina pedig befejezte pályafutását. Csatlakozott hozzájuk viszont az NB I.-ből kiesett Szombathely csapatából Katarina Stosics, a Podgorica gárdájából Bruna Zrnic és egy győri fiatal, Szemes Szonja. Érdekes színfoltja még a csapatnak a japán irányító, Mana Ohjama és továbbra is a fehérvári kaput védi a horvát válogatott Tea Pijevic.
Ami az eddigi szereplésüket illeti négy győztes mérkőzés mellett kétszer végeztek döntetlenre és hatszor hagyták el vesztesen a játékteret. Érdekesség, hogy Józsa Krisztián csapata eddig idegenben szerepelt eredményesebben. Haza pályán mindössze négy pontot gyűjtöttek, legyőzték az Érdet és megosztoztak a pontokon a Dunaújvárossal és a Váccal.
A Kisvárda Master Good SE az utóbbi időben egyre jobb formát mutat, a Békéscsaba és a Dunaújváros elleni mérkőzésen nemcsak a győzelemmel, hanem a mutatott játékkal is elégedett lehetett az együttes vezetőedzője, Bakó Botond, aki bízik abban, hogy az ott mutatott csapategység, kohézió sokáig kitart.

– Mindkét csapat számára fontos lesz ez a mérkőzés, mert aki megszerzi a két pontot, az léphet előre a tabellán. A bajnokság ezen periódusában már nincs könnyű mérkőzés senki számára, mindenki küzd a céljaiért, a lehető legjobb helyezésért. Bizakodva utazunk Székesfehérvárra, mert az utóbbi időben sok mindenben javultunk, elsősorban csapatkohézióban, pozitív hozzáállásban. Sokkal jobb mentalitással lépünk pályára, többet is teszünk a sikerért. Ez nem azt jelenti, hogy a lányok eddig nem dolgoztak edzéseken és nem tették oda magukat a meccseken, viszont az a bizonyos pici plusz hiányzott, ez most szerencsére megvan. Remélem, hogy ez elkísér bennünket a bajnokság végéig. Győzni akarunk, bízunk magunkban, küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig – zárta Bakó Botond. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában