Parasport, vívás

2023.03.21. 12:18

Remek szereplés a pisai világkupán

Tarjányi István megerősítette helyét a világranglistán, miközben Csépke Bence átesett a tűzkeresztségen.

Pákey Béla, Csépke Bence és Tarjányi István (b-j) a sajtótájékoztatón

Fotó: Sipeki Péter

Két versenyzővel képviseltette magát a Nyíregyházi Sportcentrum a március 16. és 19. között zajló pisai Kerekesszékes Vívó Világkupán, amely a soron következő világversenyek kvalifikációja, valamint a 2024-es párizsi paralimpia szempontjából is fontos állomás volt. Kardban Tarjányi István kiemeltként, remek teljesítményt nyújtva ezüstérmet szerzett, míg Csépke Bence a csoportkörből továbbjutva, ugyancsak a főtáblára került.

Kiváló nyíregyházi szereplés

– Tarjányi István ezúttal is élni tudott az előtte kínálkozó lehetőséggel, míg Csépke Bence belekóstolt egy külföldi világkupa mikéntjébe, kiemelve azt, hogy ő is remek teljesítményt nyújtott – kezdte mondandóját a Sportcentrum keddi sajtótájékoztatóján Kőhalmi Richárd ügyvezető. – Vele kapcsolatban egyértelműen az a célunk, hogy ezeken a ranglista versenyeken minél több tapasztalatot szerezzen, míg István továbbra is a párizsi paralimpiai kvalifikációért küzd.

Tarjányi István kardban kiemeltként kezdett, mivel a világranglista harmadikijaként vágott neki a viadalnak. Az első ellenfél a brit Dimitri Coutya volt, az asszó 15:10-s magyar győzelemmel végződött, majd a kínai Fan Li Zhu következett, akit 15:14-re győzött le a Sportcentrum versenyzője. A fináléba kerülésért a francia Maxime Valet erejéből mindössze hat tusra futotta a magyar sportolóval szemben, a döntőben azonban Michal Dabrowski túl nagy falatnak bizonyult, 15:10-re a lengyel győzedelmeskedett, így Tarjányi ezüstérmet szerzett. Csépke Bence a csoportkörből három győzelemmel jutott tovább, majd a legjobb tizenhatba kerülésért olasz ellenfelétől, Rigivan Paoluccitól egy nagyon szoros asszóban, 15:13-ra maradt alul, ezzel a huszadik helyen zárt. A két sportolót ezúttal is Pákey Béla készítette fel, aki érthető módon elégedetten nyugtázta a látottakat. 

– A pisai egy nagyon fontos kvalifikációs verseny volt – értékelte a történteket Pákey Béla. – Ami újdonságként hatott, hogy ezen a viadalon már a kínaiak is elindultak, akik korábban a koronavírus-járvány viszontagságai miatt sokáig távol maradtak. Nekik jó pár olyan versenyzőjük van, akik a világ élvonalát képezik. Ahogyan vártuk, mind Bence, mind pedig István kapott egy kínai ellenfelet, de István magabiztosan menetelt a döntőig, ahol óriási meglepetésre a lengyel Dabrowski jött szembe, aki megverte a legnagyobb favorit, ugyancsak lengyel Adrian Castrót. Dambrowskinak olyan napja volt, amikor verhetetlennek bizonyult. Ettől függetlenül a második hely nagyszerű eredmény, hiszen nagyon kemény az olimpiai kvalifikáció, mivel mindössze tizennégy kvótát osztanak ki, ezek közül pedig a kontinensek rangsorolnak, így könnyedén előfordulhat olyan eset is, hogy a világranglista ötödik vagy hatodik helyezettje lemarad az ötkarikás játékokról.

Első külföldi világkupája volt

Csépke Bence nem volt megilletődve, pedig korábban ilyen komoly mezőnyben még soha nem indulhatott, a csoportkörben három győzelem mellett kétszer kapott ki, ezzel a főtáblára jutott.

– Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem ezen a világkupán – tette hozzá Csépke Bence, aki egy autóbaleset után kezdett el vívni. – A balesetem után depressziós lettem, végül a párom találta meg nekem a kerekesszékes vívást. A 2024-es paralimpia még nagyon közel van, de a következőre már szeretnék kijutni. Ami a pisai versenyt illeti, az első két ellenfelemmel szemben sajnos alulmaradtam a csoportkörben, majd a harmadik asszóban a brazil riválist legyőztem, aztán még két további sikert könyvelhettem el. A főtáblán ugyanazzal az olasszal kerültem össze, akit megvertem a csoportban, ám ezúttal egy szoros meccsen kikaptam tőle. Nem lehetek elégedetlen, bízom abban, hogy idővel beleerősödhetek a mezőnybe.

A középpontban az olimpia

Azzal, hogy Tarjányi István a döntőbe jutott, a kvalifikációs világranglistán a második helyre lépett előre.

– Élveztem az egész napot, jól ment a vívás, bár a kínaiak fekete lónak számítottak, így nem tudtuk, hogy mit várhatunk tőlük – vette át a szót a sajtóeseményen Tarjányi István. – Teljesen simának éreztem azt a meccset, bár a végén érdekes döntéseket hozott pontozó zsűri. Végül azonban győztem, így visszavágtam annak a versenyzőnek, aki legyőzte a csoportkörben Bencét. Az elődöntőben 8:6 után már nem kaptam tust a francia ellenfelemtől, ami ott akkor fel sem tűnt, csak idehaza, amikor visszanéztem a felvételeket. Dabrowski ellenben nagyon jó napot fogott ki, az esélyesebb Castrót is legyőzte, és sajnos én sem találtam az ellenszert ellene. De ami a legfontosabb, hogy megerősítettem a helyem az első háromban a világranglistán, ami a végén paralimpiai részvételt érhet. 

A világkupa-sorozat április 19. és 22. között a franciaországi Nimes-ben folytatódik.

 

Címkék#vívás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában