Női foci

2023.05.24. 21:11

Cinti szögre akasztotta a stoplist

Ezüstérem az NB II-ben, gólkirálynő az utánpótláskorúaknál

Az NB II-ben ezüstérmet szerzett a Nyíregyháza Spartacus

Fotó: Mán László

Vasárnap rangadót játszottak az NB II-es női bajnokság Keleti-csoportjában. Tét nélkülit, hiszen már a találkozó előtt ezüstérmes Nyíregyháza Spartacus a bajnok Soroksárt fogadta.  A találkozót végül a vendégek nyerték, ám Murák-Tóth Cintia számára örökre emlék lesz a derbi. A találkozó előtt virágcsokorral és egy 14-es mezzel köszöntötték, hiszen ez volt az utolsó találkozója, szögre akasztotta a focicskát. A hajárban lecserélték, miközben jött le, levette a mezét amért a szabály szellemében eljáró játékvezető sárgát adott neki. Ez volt a második, igy Cinti első és egyben utolsó piros lapját kapta pályafutása során

A nyíregyháziak U19-es csapat múlt heti mérlege: két meccs két győzelem az Újpest ellen Benedek Klaudia 30. gólját szerezte,  ezúttal szabiból. A csoportban a gólszerzők listáján mögötte álló egriek már befejezték a bajnokságot így nagy esély van a gólkirálynői címre.
 

Az U16-osok már a Keleti csoport bajnokként fogadták az Újpestet és győzelemmel zárták a pontvadászatot. A gólkirálynő a 37 találatig jutó Szalanics Dóra.
 

NB II. Keleti csoport

Nyíregyháza Spartacus női - Soroksár női 0-2 (0-0)

Nyíregyháza: Pekk L. (Verdes) - Csábi (Kertész), Moravszki (Novák), Paranai, Bakó (Lakatos), Murák-Tóth, Urai, Vig (Benkő), Németh, Balogh, Szalanics (Szerb). Vezetőedző: Benkő Balázs. Gól: Molnár (56.), Papp (77.)

Benkő Balázs: - Büszke vagyok a lányokra az idei teljesítmény miatt, csak egy csapat tudott minket legyőzni. Gratulálok nekik!


 

U19. Regionális, Észak-kelet

Kazincbarcikai BSC-Nyíregyháza Spartacus 1-6 (0-5)

Nyíregyhàza: Verdes - Böszörményi, Oláh (Bartha), Tóth, Kocsis, Varga, Szilagyi (Pekk Luca), Benkő (Tóth), Benedek, Csercsa (Zsigó). Edző: Sándor Dávid. Gól: Varga (7.,10.), Benkő (31., 36.), Benedek (41.), Szilágyi (77.).
 

Nyíregyháza Spartacus-Újpesti Jobsforward 1-0 (0-0)

Nyíregyháza: Verdes -  Böszörményi, Oláh, Bartha (Moravszki), Tóth (Pekk Luca), Kocsis, Varga, Zsigó, Benkő  (Szilágyi), Benedek, Csercsa (Tóth). Edző: Sándor Dávid. Gól: Benedek (50.).

 

U16. NP, Keleti csoport

Nyíregyháza Spartacus-Újpest FC 3-2 (1-0)

Nyíregyháza: Pekk Lili - Moravszki (Kótis), Pekk Luca, Benkő (Bartalos), Huszár, Zsigó, Szalanics (Dalan ics), Dobrai (Borbély), Iski (Décsi), Lizenbold, Veres. Edző: Sándor Dávid. Gól: Benkő (18., 53.), Zsigó (42.), illetve Szántó (51., 80).

 

HNP Észak-kelet

Várda SE-Cigánd 7-0 (3-0)

Várda SE: Miklovicz - Kolozsi, Rostás, Ignéczi, Kovács, Márta, Kőrösi, Gonda, Tari. Gól: Bonda (15., 40., 78.), Márta (11., 52.), Rostás (71.), Kovács (77.)

 

U14. HNP, Észak-kelet

Várda SE-Diósgyőr 1-5 (0-2)

Várda SE: Szabó - Petró, Szabó, Kerepesi, Miczu, Bócsi, Koós, Kovács, Sebők. Edző: Oláh Tibor. Gól: Koós (54.), illetve Csikós (17., 27., 43., 49.), Váradi (74.)

Nyíregyháza Spartacus-Ózdi VSE 3-0 (0-0)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában