Labdarúgás, NB III.

2023.05.08. 12:30

Hősiesen küzdöttek csapataink

A Sényő a Vasas II. otthonában nyert, míg a Kisvárda II. a DEAC ellen játszott döntetlent.

Nem bírt egymással a Kisvárda II. (pirosban) és a DEAC.

Fotó: kisvardafc.hu

Nem zavarta meg a korai kelés és indulás a Sényő-Carnifex FC játékosait, hiszen egészen korán, tizenegy órakor kezdődött a nyírségi egylet budapesti vendégjátéka. A labdarúgó NB III. keleti csoportjának harminchatodik fordulójában ugyanis a Vasas II. volt az ellenfél. Hamar magához ragadta a kezdeményezést a szabolcsi alakulat, Erdei András már a hatodik percben betalált, s bár a fordulást követően egalizált a piros-kék gárda, Kapacina Kevin a hajrában eldöntötte a meccset.

Nem volt egyszerű dolguk

– Számomra teljes mértékben érthetetlen, hogy egy ilyen jó csapat, mint a Vasas II. miért ott van a tabellán, ahol – kezdte értékelését Fiumei Viktor a sényői edzőpáros tagja, aki Imrő Lászlóval közösen irányítja a csapat munkáját. – Az első perctől kezdve nyomást gyakorolt ránk az ellenfelünk, mindezek ellenére mi szereztük meg a vezetést. Nagyon sok helyzete volt a hazaiaknak ennek ellenére derekasan védekeztünk, sőt sokszor a szerencse is velünk volt. A kontráink folyamatosan veszélyt hordoztak magukban. A fordulást követően egalizált a Vasas, viszont ennek ellenére kiegyenlítettebbé vált a játék képe. Hősiesen küzdöttünk, így végül sikerült megnyernünk a meccset. Gratulálok minden egyes játékosnak, mivel ez egy kemény, melós győzelem volt.

Eközben a Kisvárda II. a dobogóért küzdő DEAC-t fogadta, s habár az első félidőben a Debrecen játszott jobban, sőt a fordulást követően egy kiállítás miatt emberhátrányba került a rétközi csapat, mégis sikerült nagyot harcolva otthon tartani egy pontot.

Megérdemelték az egy pontot

– A bajnokság egyik legjobb csapatával találkoztunk, akikkel nem volt egyszerű felvenni a versenyt – tekintett vissza Gerliczki Máté a Kisvárda II. vezetőedzője. – Sajnos egy kissé tompán játszottunk ezen a meccsen. Az első félidőben jobbnak éreztem az ellenfelet, viszont a második játékrészben gyorsan a kiállítás sorsára jutott Bíró Roli, amely alapjaiban változtatta meg a játék képét. Innentől kezdve védekezésre kényszerültünk, viszont ezt olyan szinten megszerveztük, hogy onnantól már helyzete sem volt az ellenfélnek, úgyhogy összességében elégedettek lehetünk az egy ponttal. 

A bajnokság soron következő fordulójában a Sényő a DVTK II. csapatát fogadja, míg a Kisvárda II. a bajnok BVSC-Zugló otthonába látogat.

Labdarúgás: NB III., Keleti csoport, 36. forduló

További eredmények: DVTK II.–Tiszafüred 1–0, DVSC II.–Karcag 5–2, Békéscsaba II.–Jászberény 6–2, Pénzügyőr–Hajdúszoboszló 0–0, Tiszaújváros–BVSC-Zugló 0–3, Hatvan–Körösladány 1–2, Füzesgyarmat–BKV Előre 1–2, Eger–Putnok 0–2.

A bajnokság állása
1. BVSC-Zugló 36 30 6 - 97-13 96
2. Putnok 36 22 7 7 63-42 73
3. DEAC 36 18 7 11 57-29 61
4. Körösladány 36 17 9 10 56-51 60
5. DVSC II. 36 17 8 11 75-57 59
6. Kisvárda II. 36 15 11 10 60-39 56
7. Karcag 36 16 7 13 52-46 55
8. BKV Előre 36 15 6 15 54-50 51
9. Sényő 36 14 9 13 53-64 51
10. Hatvan 36 15 4 17 62-69 49
11. DVTK II. 36 14 7 15 48-51 49
12. Pénzügyőr 36 13 8 15 53-46 47
13. Tiszafüred 36 13 7 16 54-64 46
14. Hajdúszoboszló 36 12 10 14 43-46 46
15. Tiszaújváros 36 13 6 17 51-70 45
16. Vasas II. 36 11 9 16 65-57 42
17. Eger 36 11 8 17 46-53 41
18. Füzesgyarmat 36 11 8 17 47-59 41
19. Békéscsaba II. 36 5 7 24 51-95 22
20. Jászberény 36 4 4 28 28-114 16 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában