Röplabda, Fatum Nyíregyháza

2023.05.19. 11:57

Kolumbiai centert igazolt a Nyíregyháza

A 182 centis játékos korábban már játszott Magyarországon.

Valerin Carabali a francia első osztályból érkezik

Fotó: VCMB LM

Kolumbiából érkezik a Fatum Nyíregyháza új centere, akinek nem lesz ismeretlen Magyarország, hiszen Valerin Carabali 2018 és 2021 között az Újpest játékosa volt, míg az elmúlt idényt Franciaországban töltötte. A fiatal, mindössze huszonhárom éves röplabdás hazája korosztályos válogatottjával számos jó eredményt ért már el, példának okán a Pánamerikai Játékokon 2021-ben a legjobb centernek választották, de az U18-as csapat tagjaként MVP is volt a Pánamerikai Kupában. Carabali 182 centiméter magas, de komoly súlypontemelkedéssel rendelkezik, az ütésmagassága 301 centiméter. 

– Nagyon jó érzés, hogy visszatérhetek Magyarországra, szerettem az Extraligában játszani mielőtt Franciaországba igazoltam. A kolumbiai válogatottal rövidesen elkezdjük a felkészülést az olimpiai selejtezőkre, a Nyíregyházával pedig majd azért dolgozunk, hogy a bajnokságban jól szerepeljünk. Hiszek a kemény munkában, az elhivatottságban, mivel ezeknek az erőfeszítéseknek lesz eredménye – mondta Valerin Carabali.

Carabali már a harmadik érkező

A kolumbiai kiválóság rövid időn belül már a harmadik bejelentett érkezője a nyíregyházi gárdának, akik néhány napja két szerb játékost mutattak be: Ivana Jeremics és Nina Kocsics személyeiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában