Szpari

2023.05.26. 16:51

„Semmilyen kifogást nem kereshetünk” – kezdődik a harc a bennmaradásért!

A Nyíregyháza Spartacus idegenben kezdi meg a sorsáról döntő párharcot.

Minden bizonnyal ezúttal is sok múlik Novák Csanád (balra) játékán

Noha sokáig elképzelhetetlennek tűnt és még az utolsó előtti fordulóig is bíztunk abban, hogy a Nyíregyháza Spartacus „csont nélkül” bent marad az NB II.-es bajnokságban, sajnos a szezon hajrája sem sikerült jól, így a csapat osztályozóra kényszerül.

Itt már tényleg nem fér bele hiba, a Szparinak magabiztosan kell teljesítenie a következő két mérkőzést, vagyis a Veszprém elleni oda-vissza vágós párharcból győztesen kell kijönnie, hogy ne essen a harmadosztályba.

– Amikor tíz mérkőzéssel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy a klub tulajdonosa felkért a csapat irányítására, úgy vállaltam el a feladatot, hogy én pedig felkértem Lengyel Rolandot: érjük el közösen a célt, ami nem lehet más, mint hogy NB II.-es együttese maradjon Nyíregyházának – fogalmazott Fekete Tivadar, a Spartacus sportigazgatója. – Nehéz helyzetben vettük át a csapatot, mert eredménytelen időszakon volt túl. A bennmaradást nem sikerült tisztán elérni, most osztályozós párharcon kell kiharcolnunk azt. Teljesen lényegtelen, hogy a három NB III.-as gárda közül melyikkel ­játszunk, mert nem lehet más a célunk, mint hogy a két mérkőzés végén nekünk kedvezzen az összesített eredmény.

Az ellenfél az NB III.-as bajnokság Nyugati csoportjának megnyerésével harcolta ki a lehetőséget az osztályozóra. A két csapat egészen más lelkiállapotban várhatja a vasárnapi odavágót, hiszen míg a Szpari a legfontosabb mérkőzéseit elveszítette, addig a Veszprém az utolsó másodpercekben harcolta ki azt a döntetlent, ami bajnoki címet ért a számára.

– Egész szezonban kiélezett csatát vívtak a Tatabányával, a zárófordulóban, bajnoki döntőnek is megfelelő mérkőzésen az utolsó percben szerzett góllal lettek bajnokok. Biztosan nagyon jó lelkiállapotban vannak ezek után, elvégre sikeres időszakkal a hátuk mögött várják a párharcot, ami nálunk nem mondható el. Mégis azt mondom, hogy semmilyen kifogást nem kereshetünk, mert NB III.-as ellenféllel szemben ki kell jönnie az osztálykülönbségnek – tette hozzá a sportvezető.

Az első mérkőzést vasárnap rendezik Ajkán, a visszavágónak a kisvárdai Várkerti Stadion ad otthont jövő vasárnap.

Labdarúgás: NB II.-es osztályozó
Veszprém–Nyíregyháza Spartacus, Ajka, vasárnap, 17.30
A másik két párharc: Kozármisleny–Iváncsa, BVSC-Zugló–Szentlőrinc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában