Kézilabda NB II.

2023.06.05. 08:25

Csőstül jöttek a problémák

A Tiszavasvári nagyon várta, hogy véget érjen a zaklatott szezon.

Szűcs Balázs volt a Tiszavasvári legeredményesebb játékosa

Fotó: Pusztai Sándor

A Tiszavasvári Hadas Sándor vezetésével, augusztus elején kezdte meg a felkészülését az aktuális NB II.-es szezonra. Az alapozáson már nem vett részt a Hajdúszoboszlóra igazolt Balázs Máté, valamint a pályafutásával felhagyó Benyusz Kende és Lippai Alex sem. Jelen volt viszont három új arc, az Újfehértóról érkező Krisztián Zsolt, illetve Bencze Viktor és Ötvös Nándor Hajdúnánásról. Kende egyébiránt maradt a szakosztály kötelékében, mint első számú vezető.
– Az ősszel kapcsolatban túlzottan elégedetlenek nem lehetünk, hiszen tizenhárom pontot gyűjtöttünk ezen időszak alatt. Némi keserűség viszont mégis van bennünk, mert hazai pályán a DVTK ellen elszenvedtük minden idők legnagyobb arányú vereségét, valamint az utolsó fordulóban a DEAC II. ellen egy nyerhető mérkőzés nulláztunk – mondta Losonczi Zoltán, a Tiszavasvári technikai vezetője, majd rátért a csapat körüli problémákra. – A téli szünetről visszatérve nem sejtettük, hogy valóságos rémálom veszi kezdetét. Indult a rezsicsökkentés jegyében bezárt csarnokkal, aminek következtében ismét albérletbe kényszerültünk Hajdúnánásra, majd anyagi problémák borzolták a kedélyeket, amely rövid időn belül szerencsére megoldódott. Folytatásként Molnár Levente és az idény kezdetén érkező Krisztián Zsolt is a távozott, előbbi a Nyíregyházát választotta, míg utóbbi visszatért Újfehértóra. Levente pótlását gyorsan megoldottuk, a Fehérgyarmatról érkező Tóth Máté személyével, aki számára nem volt ismeretlen a vasvári közeg.
A felmerülő problémák már előre vetítették a tavaszi hektikus szereplés lehetőségét.
– Sajnos a tavasz úgy kezdődött, ahogy a zaklatott felkészülésünk véget ér: vereség hazai pályán a Nyírbátortól, amely után Hadas Sándor edző és csapatunk útjai elváltak. Sanyival tartott három játékosunk is, Bencze Viktor, Kelemen Zsolt és Ötvös Nándor, akik újra nánási mezbe öltöztek. Mivel az átigazolási időszak vége közeledett, igazolni már nem volt lehetőségünk, éppen ezért reaktiváltuk Benyusz Kendét, Kozma Norbertet és Kóti Kevint, valamint a csapat felkészítését is házon belül oldottuk meg. Ez a negatív hullám teljességgel kihatott a hozzáállásra, és az eredményességre egyaránt. Ahogy teltek a hetek, úgy kezdtünk egyre jobban szétcsúszni, és a sérüléseknek köszönhetően elfogyni. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nálunk jobban senki sem várta a bajnokság végét. Mindent egybevetve, az eredeti célkitűzést, a 4. hely elérését nem sikerült teljesíteni, de a problémák ismeretében ez nem is lett volna reális. A tavasszal összekapart 10 pont, végül a hatodik helyhez lett elég. Bízunk benne, hogy a következő bajnokságra kiegyenesedünk, és az új edzővel, valamint felfrissült kerettel, ismét szebb napok köszöntenek ránk – zárta Losonczi Zoltán.

Végeredmény
6. 22 11 1 10 644-659 23
Hazai pályán
11 5 1 5 327-337 11
Vendégként
11 6 - 5 317-322 12
Házi góllövőlista. 146 gólos: Szűcs Balázs. 73 gólos: Feind Zoltán. 65 gólos: Ötvös Nándor. 62 gólos: Balogh Dániel. 55 gólos: Gazdag Richárd. 48 gólos: Csikós Patrik. 46 gólos: Erdős Zoltán. 43 gólos: Sóvágó Márton. 30 gólos: Orosz László. 25 gólos: Bencze Viktor. 20 gólos: Krisztián Zsolt. 15 gólos: Kóti Kevin. 4 gólos: Kelemen Zsolt. 3 gólos: Kozma Norbert, Benyusz Kende. 2 gólos: Balogh Bence Gábor.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában