Kézilabda

2023.06.15. 11:29

Szlovén irányítóval teljes a keretük

A Kisvárda frissen igazolt irányítója gyermekkora óta arról álmodozott, hogy külföldöni is kipróbálja magát.

Szlovén irányítóval teljes a keretük

Novak Erin(labdával) nagy erőssége lehet a Kisvárdának

Forrás: EHF

Mint arról korábban beszámoltunk, az idény végén kilencen távoztak és eddig hat új játékosát mutatta be a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli csapata. Legújabb és egyben utolsó szerzeményük Novak Erin, vele teljes a következő idénybeli keretük. 
Erin iskolai testnevelő tanára órai játékok alkalmával vette észre, hogy társainál sokkal erősebb a dobása, ezért javasolta neki, hogy próbálja ki a kézilabdát. 10 éves korában ismerkedett meg a sportág alapjaival és mint mondta, minden edzéssel, mérkőzéssel egyre jobban megszerette sportágat és megfogalmazódott benne, hogy ezzel szeretne foglalkozni egész életében. Bár családjában senki sem kézilabdázott, mégis mindannyian támogatják és rendszeresen követik a fejlődését, ami jólesik neki. A 21 éves játékos nem mezőnyben kezdte pályafutását.
– 14 éves koromig kapus voltam, de egy idő után unalmasnak találtam és úgy döntöttem, hogy mezőnyjátékos leszek. Mindig szórakoztatóbb gólt lőni, mint kapni, igaz – mondja nevetve a kezdetekről.
Junior éveit Brezicében töltötte, első felnőtt szerződést 2017-ben a ZRK Krka Novo Mesto együttesétől kapta, ahol öt évet töltött el, a mögöttünk hagyott szezont már ZRK Z’Dezele együttesénél töltötte. A celjei csapattal harmadik helyen végzett a bajnokságban, az irányító 14 mérkőzésen szerzett 80 góljával járult hozzá az eredményes szerepléséhez. 
Legnagyobb sikerei között tartja számon, hogy az előző idényben a szlovén bajnokság legjobb játékosának választották meg. Arra különösen büszke, hogy tavaly tagja volt a Európa-bajnokságon 8. helyen végzett szlovén válogatottnak. 
A sikeres otthon töltött évek után úgy érezte, hogy fejlődése érdekében váltania kell, ezért örült a Kisvárda megkeresésének.
– Gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy külföldön játsszak, ezért nagyon boldog voltam, hogy megkeresett a Kisvárda. Tudom, hogy egy fiatal csapatba kerülök, tele vagyok energiával és tanulási, bizonyítási vággyal, biztos vagyok benne, hogy gond nélkül be tudok majd illeszkedni a csapatba. A magyar bajnokság nagyon erős, ami számomra plusz motivációt és előrelépési lehetőséget jelent. Mindent megteszek azért, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében. Izgatottan várom, hogy új környezetbe kerüljek, új embereket ismerkedhessek meg – fogalmazott frissen igazolt irányító, aki a végén azt is elárulta, hogy szabadidejét legszívesebben barátaival tölti. Természet-, és állatbarátként pedig gyakran tesz nagy sétákat. 

kisvárdai játékosmozgás
Távozók: Udvardi Laura (Mosonmagyaróvár), Veronika Habánková (Iuventa Michalovce), Nikoleta Trúnková (?), Simona Szarková (Zaglebie Lublin), Bouti Fruzsi (Dunaújváros), Krisztina Graovac (visszavonult), Tamara Radojevics (visszavonult), Alekszandra Sztamenics (?), Kadlicsek Zea (Siófok, kölcsönből vissza).
Érkezők: Gém Léna (NEKA), Torda Vanessza kapus (kölcsönbe, DVSC), Makó Zoé (DVSC), Bucsi Lili (Békéscsaba), Kovalcsik Bianka (NEKA), Szabó Lili (NEKA), Novak Erin (ZRK Z’Dezele).
2023/2024-es keret
Kapusok: Mátéfi Dalma, Torda Vanessa, Leskóczi Boglárka
Jobbszélsők: Akijama Nacumi, Gém Léna
Jobbátlövők: Karnik Szabina, Kovalcsik Bianka
Irányítók: Bucsi Lili, Erin Novak
Beállók: Sápi Gréta, Szabó Lili
Balátlövők: Siska Pálma, Juhász Gréta
Balszélsők: Mérai Maja, Makó Zoé

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában