2024.09.13. 10:46
A hagyományokra építenének
Évek óta jól szerepel a Kisvárda Master Good a Magyar Kupában.
A továbbjutás reményében utazik a fővárosba a Kisvárda.
Fotó: kisvardafc.hu
Komoly hagyományokkal rendelkező csapat otthonában lép pályára a Kisvárda Master Good a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. A szombati összecsapáson a legjobb 32 közé jutás lesz a tét a jelenleg NB III-as III. Kerületi TVE óbudai otthonában. A rétközi egylet háza táján igencsak komoly munka zajlott az elmúlt két hétben, erről is kérdeztük a szakmai stáb tagját, Gerliczki Mátét.
– Nagy dolognak tarjuk a klub életében, hogy az NB II-ből is adunk válogatott játékost, ahhoz pedig külön is gratulálunk Driton Camajnak, hogy Montenegró színeiben tétmeccsen szerzett gólt – indította a kupamérkőzés felvezetését Gerliczki Máte, a Révész Attila sportigazgató vezette szakmai stáb asszisztensedzője. – A két bajnoki közötti háromhetes etapnak két fő feladata volt és van, az egyik, hogy a két új játékos, Martin Chlumecky és Marko Matanovics beépüljön a csapatba, mi őket, ők pedig a körülményeket, újdonsült társaikat ismerjék meg. Úgy érzem, ezen a téren jó úton járunk. A másik, hogy ezt az időszakot ki szeretnénk használni a játékunk fejlesztésére és javítására, és ennek fontos állomása a III. Kerület elleni kupamérkőzés.
Tradicionális klubhoz utaznak
– A III. Kerület nagy hagyományokkal rendelkező, több korábbi élvonalbeli játékost felvonultató csapat – tért át konkrétan a szombati ellenfélre Gerliczki Máté. – A prolicences képzés keretein belül volt szerencsém látni a Budaörs elleni bajnokijukat, minthogy annak a csapatnak az edzője, ifjabb Bognár György az osztálytársunk. Akkor is potyogtak a gólok, négy háromra nyert a Budaörs, igyekszünk felhasználni az akkor tapasztaltakat is. Kisvárdán hagyománya van a jó kupaszereplésnek, az előző kiírásban is az elődöntőig jutott a csapat, most is szeretnénk a lehető legtovább eljutni, és ehhez Óbudán kell megtennünk az első lépést.
Ami a kiírást illeti, míg a Kisvárda most kapcsolódik be az MK küzdelmeibe, addig NB III-as klubként a Kerületnek már két fordulón is túl kellett jutnia.
Labdarúgás: MOL Magyar Kupa, 3. forduló
III. Ker. TVE (III. o.)–Kisvárda Master Good (II. o)
Budapest, TVE Sporttelep, v.: Iványi (Halmai, Gergely), szombat 15.00.