Labdarúgás, MOL Magyar Kupa, Kisvárda Master Good

2024.09.14. 19:37

Büntetőkkel ért véget a derbi

Nem bírt a rendes játékidőben a III. Kerülettel a Kisvárda Master Good.

Rendesen megizzadt a piros mezes Kisvárda.

Fotó: kisvardafc.hu

A Kisvárda a III. Kerület vendégeként lépett pályára a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. Előzetesen is tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga a harmadosztályú ellenféllel szemben Révész Attila csapatának, amely a rendes játékidőben nem is tudott a kapuba találni, ráadásul Aleksandar Jovicic a 68. percben a második sárgája után piros lapot kapott.

Camaj lőtte tovább a Várdát

Mindezek ellenére voltak helyzetei a tíz emberrel játszó vendégeknek, ám sem a rendes játékidőben, sem pedig a hosszabbításban nem született döntés, így jöhettek a tizenegyesek, amely mint mindig, ezúttal is hatalmas lutri volt.

Az első kőrben Bekker fölé bombázott, Mesanovic viszont magabiztos volt, így lépéselőnybe került a rétközi egylet. A második sorozatban hozták a játékosok a kötelezőt, a harmadik párban viszont Kovács Marcell kivédte Pálvölgyi jobb alsóba tartó lövését, így a negyedik körben Driton Camaj eldönthette a továbbjutást, a montenegrói támadó pedig nem is hibázott, így ha csak nehezen is, de a Kisvárda Master Good jutott a legjobb 32 közé. 

– Gratulálok a szervezetten játszó hazaiaknak – mondta el a találkozót követő sajtótájékoztatón a Várda vezetőedzője, Révész Attila. – Ha eddig problémánk volt a kondíciónkkal, akkor az emberhátrányos rohanásban mindenki megszerezhette a hiányzó erőt.

Van még hová fejlődni

– Sok hasznos dologgal szembesültünk, jó, hogy ez éles körülmények között mutatkozott meg, mert hétközben nem mindig lehet ezeket észrevenni. Nagyon sok mindenben kell még fejlődnünk, már a következő bajnoki mérkőzésre is – zárta gondolatait a tréner. 

Labdarúgás: MOL Magyar Kupa, 3. forduló

III. Ker. TVE–Kisvárda Master Good 0–0 – 11-esekkel: 2–4
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep, v.: Iványi (Halmai, Gergely).
III. Ker.: Hajagos – Hosszú Z. (Vámosi B., 115.), Erdei G., Fodor F., Bekker – Buda P. (Pálvölgyi, 81.) – Árva (Zajtai, 88.), Hegyi P. (Zsembery, a rendes játékidő után), Szalka, Vankó (Padla, 120.) – Szabó M. Vezetőedző: Harmati Tamás.
Kisvárda: Kovács – Cipetic, Jovicic, Széles (R. Stefan, 32.), Chlumecky – Soltész I. (Szőr, a szünetben), Matanovics (Körmendi, 73.) – Soltész D. (Gyurkó, 73.), Bíró B. (Osztrovka, 98.), Szpaszics (Camaj, a szünetben) – Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila.
Kiállítva: Jovicic (68.).
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában