Zuhanyhíradó

2025.01.27. 15:36

Albán játékost igazolhat a Kisvárda

A Kisvárda Master Good javában edzőtáborozik Törökországban, a csapat már túl van a második edzőmérkőzésén is. A csapat keményen dolgozik, hogy tavasszal kivívhassa feljutását az élvonalba. Közben szárnyra kapott egy átigazolási pletyka is a csapatot illetően. A Csak Foci úgy tudja, hogy a Kisvárda is érdeklődik az albán csatár, Belajdi Pusi iránt. 

albán csatár
Az albán csatár Kisvárdán köthet ki fotó: cna.al


Az azerbajdzsáni élvonalban szereplő Shamakhi albán támadója az aktuális szezonban 19 bajnokin lépett pályára és ezalatt 5 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott. 
A Csak Foci információit a játékos maga is megerősítette a Panorama Sportnak adott nyilatkozatában.
Két hivatalos ajánlatot kaptam Magyarországról, de az én dolgom most csak az, hogy keményen edzek, hogy elérjem a céljaimat és azokat az eredményeket, amelyeket kitűztem magam elé a jelenlegi csapatomnál. A klubok tárgyalásokat folytatnak az én együttesemmel, de én most csak a Shamakhira koncentrálok. Remélem, hogy továbbra is jól fogok teljesíteni. A két klub, amely hivatalos ajánlatot tett, a Debrecen és a Kisvárda – idézi az albán Panorama Sport Pusi nyilatkozatát.
A 27 éves játékos értékét a Transfermarkt 250 ezer euróra becsüli.
A hírt egyelőre az érintett egyesületek egyike sem erősítette meg. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában