Vízilabda, Aqua SE

2025.01.30. 11:14

A területi bajnokságokban szerepeltek az Aqua SE csapatai

Január 25-én szombaton elkezdték a 2025-ös naptári évet az Aqua Sport Egyesület ifjúsági (U18) és Baby (U11) korosztályú csapatai. Előbbi  Sátoraljaújhelyen, míg utóbbi Egerben ugrott medencébe az Észak-keleti bajnokságban.

Aqua
Remek meccseket játszottak az Aqua SE kiválóságai.
Fotó: Aqua SE

Egy győzelem és egy vereség az Aqua SE mérlege

Az Észak-keleti ifjúsági bajnokság aktuális fordulóját Sátoraljaújhelyen rendezték. Az Aqua SE ellenfelei a Zempléni VK és a PannErgy-MVLC-Miskolc voltak. Az első mérkőzés 17–9-es nyíregyházi sikert hozott. A második meccsen nem sikerült győztesen elhagyni a medencét, így egy 15–6-os vereséggel zárták a fordulót.

– Mivel a fő bajnokságunk az országos, éppen ezért szerettem volna ezt a fordulót felhasználni arra, hogy lássam azt, hogyan is állunk jelen pillanatban, hiszen a felkészülés kellős közepén járunk. Az első mérkőzés elején sok hibával játszottunk, csak fokozatosan vettük fel a ritmust. A melegebb vízhez hozzá kellett szoknunk. A Miskolc elleni találkozón már jobban tetszett a játék. Ez a két összecsapás tökéletes edzőmérkőzés volt számunkra. Most már látom azokat a dolgokat, amelyeken javítanunk kell még a február végén kezdődő országos bajnokságra – mondta Hatvani Péter az Aqua SE szakedzője.

Eredmények:

Zempléni VK–Aqua SE Nyíregyháza 9–17 (1–4, 5–4, 2–4, 1–5)
Gól: Radóczi 4, Székely 3., Éder-Pavolek 3, Dorogi 2, Petróczy, Tilistyák, Rudik, Tilki, Koi.

PannErgy-MVLC-Miskolc–Aqua SE Nyíregyháza 15–6 (2–2, 4–1, 3–3, 6–0)
Gól: Radóczi 3, Dorogi 2, Petróczy.

Az Aqua SE Nyíregyháza U10-es vízilabda csapata két mérkőzést játszott január 26-án, vasárnap az Észak-keleti Baby I-es korosztály 2025-ös első fordulójában, Egerben. Ebben a korosztályban még nem számolnak gólokat, így nem írnak eredményt sem.

– Az első meccsünket az MVLC Miskolc csapata ellen vívtuk meg – összegezte a találkozót Rudik Máté, a Baby csapat edzője. – Sajnos nem úgy kezdtük el az első játékrészt, ahogy én azt elképzeltem, kicsit belealudtunk a félidőbe és ez tulajdonképpen meg is pecsételte a hátralévő időt. Sok eladott labdánk, illetve pontatlan lövésünk volt, amin szeretnék változtatni. Sok hiányzónk volt különböző elfoglaltságok, illetve betegségek miatt, ami nem mentség a nagy különbségre, viszont tudom, hogy ennyivel nem jobbak tőlünk. A második mérkőzésen a Göd fiataljai ellen ugrottunk medencébe. Sokkal összeszedettebben játszottunk ezen a meccsen, mint az elsőn, viszont itt is voltak hibák. Ezeket a hibákat próbáljuk meg kijavítani a következő fordulóra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában