Labdarúgás, Cipőraktár Kupa

2025.01.27. 12:18

Elrajtolt a Cipőraktár Kupa

Nyolc csapat lépett pályára az első játéknapon.

Január 26-án, tíz csapat részvételével elrajtolt a Cipőraktár Kupa a nyírbátori Kovács Kálmán Sporttelepen. Minden klub életében kiemelt jelentőséggel bír a téli felkészülési időszak, hiszen ilyenkor van arra lehetőség, hogy a játékosok intenzív fizikai felkészülésben részesüljenek. Az alapozó tréningeken elvégzett munkát leginkább a felkészülési mérkőzések során lehet lemérni, így nem véletlen, hogy minden gárda beiktatja ezeket az összecsapásokat a programjába, legyen az első osztályú, vagy vármegyei szintű egylet.

Cipőraktár
Győzelemmel kezdte a Cipőraktár Kupát a Herkules FC.
Fotó: Herkules FC/Facebook

Vármegyénkben évek óta meghatározó esemény a Cipőraktár Kupa, amely természetesen 2025-ben sem maradhat el, bár a kiírás egy kissé megváltozott. Ezúttal tíz vármegyei másodosztályú csapat vitézkedik rajta két ötös csoportba sorsolva. Az öt héten át tartó viaskodás helyosztóit március 1-jén és 2-án rendezik.

Az első kőrben a Levelek és a Szakoly csapatai voltak a szabadnaposok, a másik nyolc gárda viszont átesett a tűzkeresztségen.

Eredmények:

"A" csoport

Kállósemjén–Nyírbogát 2–0
Gól: Hamza, Pálvölgyi.

Herkules FC Nagykálló–Balkány 4–2
Gól: Hajdu, Balogh, Juhász, Demeter, illetve Varga, Balogh.

"B" csoport

Apagy–Vaja 1–3
Gól: Németh illetve Bencze 2, Nagy.

Nagydobos–Biri 0–4
Gól: Nagy T. 2, Nagy M, Csucsi.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában