2025.01.31. 17:18
Egy félidő alatt eldöntötte a meccset Észak-Korea!
Komoly erőt képviselt az ázsiai válogatott.
Egyfajta bónuszként, január 31-én pénteken játszhatott még egy mérkőzést a Törökországban edzőtáborozó Kisvárda Master Good. Az NB II-es és az NB III-as csapatból összeállított vegyes gárda Észak-Korea nemzeti válogatottjával csapott össze. Előzetesen nem sokat lehetett tudni az ázsiai csapat erejéről, de az egyértelmű volt, hogy nem lesz egyszerű dolga a rétközieknek.

Fotó: kisvardafc.hu
A találkozó már az első félidőben eldőlt. Az északkoreai csapat ugyanis minden hibát kihasznált, így a Kisvárda három labdaeladásából háromgólos előnyre tett szert, majd egy nem mindennapi szabadrúgás után is maga mögé kellett nyúlnia Kovács Marcellnek.
A fordulást követően is érvényesült az ellenfél gyorsasága és technikája, habár azért egy-egy fejes és lövés képében a szabolcsi csapat is kidolgozta a maga helyzeteit, ám végül győzött a papírforma: egy nemzeti válogatott azért még mindig nagyobb erőt képvisel, mint egy klubcsapat.
Labdarúgás: felkészülési mérkőzés
Észak-Korea–Kisvárda Master Good II 5–0 (4–0)
Törökország, Side.
Kisvárda II: Kovács – R. Stefan (Rubus), Lippai, Széles, Körmendi (Veprik), Ponomarenko (Simon M.), Szőr, Osztrovka, Matanovics, Scsadej (Szikszai), Gyurkó. Edző: Gerliczki Máté.