Labdarúgás, NB II, Kisvárda Master Good

2025.01.28. 13:14

A terveknek megfelelően halad a Kisvárda Master Good felkészülése

A lengyel Ruch Chorzów elleni meccset követően értékelt Révész Attila.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a második törökországi edzőmérkőzésén sem kapott ki a Kisvárda Master Good. Révész Attila egylete 1–1-es döntetlent ért el a lengyel másodosztályú Ruch Chorzów ellen, amelyről illendő tudni, hogy tizennégyszeres lengyel bajnok. 

Kisvárda
Révész Attila elégedett a Kisvárda munkájával 
Fotó: kisvardafc.hu

Jól halad a Kisvárda felkészülése

– Örülök neki, hogy eddig minden a terveink szerint alakul – értékelt a csapat honlapján, Révész Attila. – Lényegesen jobb erőkből álló ellenféllel játszottunk, mint legutóbb, de már mi is jobb állapotban voltunk. Látszott, hogy a játékosok már sokkal gyorsabban gondolkodtak, jobbak voltak a megoldásaink, a csapatjáték is az új rendszer igényeinek megfelelően alakult. A mostani kezdőcsapat tagjai is nagyobb terhelést kaptak, tovább voltak fenn a pályán, mint pénteken, amikor nagyjából mindenki félidőzött. Egyetlen negatívumot említhetek, mégpedig azt, hogy újra pontrúgásból kaptunk gólt, ezzel a közeljövőben foglalkoznunk kell. Mostantól az a fázis következik, amikor csiszolnunk kell az egyéni és a csapatfeladatokon is. A felkészülésből hátralévő időben szeretnénk rátérni a bajnoki ritmusra, és a következő, Csornomorec elleni mérkőzésünkre már szeretnénk nyolcvan-kilencven százalékos állapotba kerülni.

Ukrán ellenfél következik

Az ukrán első osztályban vitézkedő Csornomorec Odesza elleni találkozót január 30-án, csütörtökön játsszák. A rétköziek ellenfele három győzelemmel, három döntetlennel és tizenegyed vereséggel a tizenötödik helyről várja hazája bajnokságának tavaszi folytatását. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában