2025.01.30. 17:58
Révész Attila: ezt a harci szellemet és fizikai állapotot kell fenntartani a bajnoki rajtra
A Kisvárda vezetőedzője értékelt a Csornomorec Odessza elleni találkozó után.
Mint ahogyan arról beszámoltunk, az ukrán élvonal tizenötödik helyezettje, a Csornomorec Odessza ellen játszotta harmadik törökországi edzőmérkőzését a Kisvárda Master Good, amelyen 2–1-es győzelmet aratott. A találkozó lefújása után Révész Attila vezetőedző/sportigazgató értékelte a csapat honlapján a látottakat.

Fotó: kisvardafc.hu
– Jó iramú, taktikus mérkőzést játszottunk – érétkelt Révész Attila. – Örülünk a győzelemnek természetesen, de annak még jobban, hogy a bajnoki rajtra tervezett játékunkat megvalósítottuk már most. Nagyon örvendetes, hogy több poszton is versenyhelyzet van, és ugyan ezen a mérkőzésen már a bajnokin engedélyezett öt cserével éltünk, de nyugodtan mondhatom, hogy minden játékos megfelelő fizikai állapotban várja a rajtot. Ezt a harci szellemet és fizikai állapotot kell fenntartani a bajnoki rajtra. Fel kell teljesen frissülnünk az idei első tétmérkőzésünkig, és ha ez megtörténik, akkor bizakodva vághatunk neki a tavaszi folytatásnak.
A Kisvárda Master Goodra még egy találkozó vár Sidében, pénteken magyar idő szerint 14 órakor, egy az NB II-es és az NB III-as keretből összeállított vegyes csapattal lépmajd pályára a gárda Észak-Korea válogatottja ellen.