2025.01.25. 13:00
Elképesztő, mi történt a Kisvárda–Vasas mérkőzésen. Fotónk is van róla!
A két csapat eddig hat bajnoki mérkőzést játszott egymás ellen. A hatodik Kisvárda-Vasas mérkőzés tavaly májusban emlékezetesre sikeredett.
Szombat este a kézilabda K&H női liga aktuális kiírásában először találkozik egymással a Kisvárda Master Good SE és a Vasas. A két együttesnek igencsak kurta az egymás elleni története, mindössze hét alkalommal mérkőztek meg egymással, a hat bajnoki mellett, egyszer a Magyar Kupában találkoztak. A tavaly májusi összecsapásuk emlékezetesre sikeredett: a mérkőzést nagyjából húsz perc játék után a pálya sérülése miatt a játékvezetők felfüggesztették. Az egyik térfélen a kilences és a hétméteres vonal között kitört egy darab parketta és alatta 15-20 cm-es lyuk tátongott. A javítási munkálatokba a technikai személyzet mellett a játékvezetők is besegítettek, mindhiába. Hosszú tanakodás után aztán a játékvezetők és a mérkőzés versenybírói alkalmatlannak ítélték a játékteret a folytatásra. A két csapat beleegyezésével a mérkőzést 18.15-kor a Szent László Gimnázium tornatermében folytatták a felek.

Erin Novak észlelte először a bajt
Olyat láttunk, hallottunk már, hogy a nemzetközi mérkőzéseken használt Gerflor borítás az illesztésnél elengedett, vagy felvált a pályára ragasztott reklámfelület és ezért a játékvezető megállította a játékot. Ami azonban Kisvárdán történt, az példa nélküli. A problémát először a Kisvárda játékosa, Erin Novak észlelte.
– Körülbelül a 20. percben jártunk, és mi támadtunk. Szabaddobáshoz jutottuk, amelyet Szabó Lili végzett el, nekem passzolta a labdát, én pedig megindultam befelé, felugrottam, de a levegőbe egy kicsit meglöktek, így nem tudtam jól irányítani a labdát, amely a kapu fölé ment.
Elveszítettem az egyensúlyomat és térddel érkeztem le a padlóra, ekkor egy reccsenést hallottam. Közben mivel nem fújt szabálytalanságot a játékvezető, a játék folytatódott, a Vasas elindult támadni, a mieink pedig igyekeztek vissza védekezni. Amikor feltápászkodtam, akkor vettem észre, hogy kitört egy darab a parkettából, rögtön szóltam a játékvezetőnek, aki azonnal félbeszakította a játékot
– idézte fel a történteket akkor portálunknak a szlovén légiós.

A pályát nem sikerült játékra alkalmassá tenni, így a felek félóra csúszással a Szent László gimnázium tornatermében folytatták a mérkőzést.
– Az percek alatt kiderült, hogy a pálya nem javítható meg gyorsan, mert nemcsak a parketta tört el, hanem a párnafa is alatta, ezért alkalmatlanná vált a folytatásra. Ilyenkor az a protokoll, hogy halasztják a mérkőzést és új időpontban játsszák le – magyarázta a történtek után Csendes-Major Flóra, a Kisvárda Master Good SE technikai vezetője. – Ekkor a versenybírók felhívták a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatóját és engedélyt kértek arra, hogy másik helyszínen fejezzük be a mérkőzést. Ebben partner volt a szövetség és a két csapat is mindenképpen szerette volna aznap befejezni a találkozót. Vis major engedélyt kaptunk, mert a Szent László Gimnázium tornaterme nem rendelkezik NBI.-es, csak NB II.-es engedéllyel, de rendelkezik minden olyan adottsággal, amely alkalmassá teszi élvonalbeli mérkőzések rendezésére, 2023 nyarán azonban lejárt az élvonalbeli hitelesítése.
Miután a csapatok megegyeztek a folytatásról, gördülékenyen ment minden, átvonultak a másik helyszínre, míg melegítettek, addig a technikai személyzet kihúzta mobil lelátókat és a szurkolók is elfoglalhatták a helyüket.
A történeti hűség kedvéért álljon itt, hogy a mérkőzést a Kisvárda nyerte négy góllal (25–21). Ezzel az eredménnyel szombaton este is kiegyeznénk.
A 2024. 05.11-ei mérkőzés jegyzőkönyve
Kisvárda Master Good SE–Vasas SC 25–21 (11–10)
Kisvárda, 340 néző. V.: Hargitai, Markó.
- Kisvárda: Mátéfi D. – Ajano, Szabó Lili 3, Karnik Sz. 5 (1), Siska, E. Novak 4, Mérai 1. Csere: Akijama, Kovalcsik B., Makó, Roszoha 1, Djatevszka 1, Juhász Gréta 7, Gém 3. Edző: Józsa Krisztián.
- Vasas: Zsigmond P. – Mihály P. 3, Boldizsár 1, Dombi K. 3, Juhász Fanni, Szilovics 6, Fodor N. 2. Csere: Balogh J. (kapus), Szücsné Sirián 1, Oláh K. 2 (1), Pénzes L. 3, Ferenczy D. Edző: Konkoly Csaba.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–1. 9. p.: 3–3. 16. p.: 6–4. 22. p.: 7–5. 28. p.: 9–9. 34. p.: 12–11. 40. p.: 17–15. 47. p.: 20–18. 50. p.: 21–18. 56. p.: 22–19. 59. p.: 24–21.
Kiállítások: 4, illetve 10 perc. Hétméteresek: 1/1, illetve 1/1.
Az esetet (0:23:40-től) itt tudja visszanézni.