2025.01.26. 15:22
Kiadták az útját a brazil játékosnak
A bal oldali védő nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ezért a klub kezdeményezte Matheus Leoni szerződésének felbontását.
Egyre másra érkeznek a hírek a Nyíregyháza Spartacus igazolásaival kapcsolatban, nemrég arról számoltunk be, hogy szlovén támadót igazolhat a Szpari. Friss információk szerint újabb távozója lehet a Szparinak. Mint az ismert, Tímár Krisztián együttese négy felkészülési mérkőzést játszott, ezek egyikén sem lépett pályára Matheus Leoni.

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
Matheus Leoni Kecskemétről érkezett
Ennek kapcsán Fekete Tivadar a nso-hu érdeklődésére elmondta, hogy kezdeményezték a játékossal a szerződésbontást.
– Miután a vezetőedzőnk jelezte, hogy nem tud játéklehetőséget biztosítani a játékos számára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, kezdeményeztük a szerződésbontást, de Leoni egyelőre elzárkózott ettől, még nem született megegyezés az ügyében – fogalmazott a Nyíregyháza Spartacus Sportigazgatója.
A brazil bal oldali védő nyáron érkezett és 1+1 évet írt alá a Szparihoz. A 32 esztendős játékos hazájában több csapatban is játszott, majd 2016-ban a svájci élvonalban, a Neuchatel Xamax-ban folytatta pályafutását. 2021 januárjáig aztán Bulgáriában futballozott, majd a Kisvárda szerződtette, ahol két évet töltött, és alapember volt. Az előző idényben a KTE labdarúgója volt.
Matheus Leoni gólja a Fradi ellen