Egy osztállyal lejjebb

2025.01.13. 11:13

A harmadosztályban vállalt munkát a Szpari volt edzője

Az ötvenedik életévét a közelmúltban betöltő szakember a Pénzügyőr szakmai igazgatója lett. Mátyus János 65 bajnoki meccsen irányította a Nyíregyháza Spartacust, mérlege pedig 39 győzelem, kilenc döntetlen és 17 vereség.

A csakfoci.hu információi szerint Mátyus János lett az NB III-as Pénzügyőr szakmai igazgatója, amely a Dél-keleti csoport 15. helyén áll. Mátyus legnagyobb edzői sikerét Budafokon érte el, ahol 2023-ban az NB II-es csapatot bejuttatta a Magyar Kupa döntőjébe. Ezt követően lett a Kisvárda, majd a PMFC vezetőedzője. A szakember korábban eredményesen dolgozott a Haladásnál, Nyíregyházán és Pápán is.

Mátyus János
Mátyus János legutóbb Pécsen dolgozott
Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló

Az 50. születésnapját a közelmúltban ünneplő Mátyus János az 2014/2015-ös idényt még a Pápa edzőjeként kezdte meg, de finoman szólva nem minden indult rendben a dunántúli klubnál, így a tréner lemondott, másfél hónap múlva pedig már a Szparit irányította. A Nyíregyházánál Csábi Józsefet váltotta október 20-án és ugyan az első meccsét Újpesten 3–2-re elveszítette a csapat, az ősz két fontos hazai összecsapását, a Haladás és a Pécs elleni bajnokit magabiztos sikert arattak a nyírségiek, így kedvező helyzetből várhatták a tavaszt.

Mátyus János visszavezette a Szparit a második vonalba

Amiben Mátyus különbséget jelentett, hogy őszintén beszélt a játékosok és a média előtt is.

Akkor is így volt ez, amikor a téli átigazolási időszak után kiderült: az őszről elhalasztott paksi bajnokin februárban csak azok léphetnek pályára, akiknek a meccs eredeti időpontjában játékengedélye volt a klubnál. Márpedig télen volt némi játékosmozgás a klubnál, így fordulhatott elő, hogy három kapusból kettőt mezőnyjátékosként szerepeltetett a meccsen. Mátyus a mérkőzést követő sajtótájékoztatón stílusosan angolul üzent George F. Hemingwaynek, a Budapest Honvéd tulajdonosának és egyben az NB I Bizottság elnökének, őt sejtve a történtek mögött.

A bosszú nemesre sikeredett, a következő hétvégén ugyanis a Nyíregyháza Spartacus legyőzte a Marco Rossi által irányított Budapest Honvédot.

Mátyus János nyíregyházi népszerűségi indexét növelte a Fradi elleni döntetlen (0–0), a pápai (1–0), a győri (3–2) és a felcsúti (2–1) győzelem, a pályán – 12. helyezettként – elért biztos bennmaradás. Valamint az is, hogy a kizárást (licenc hiányában az NB III-ba száműzték a Nyíregyháza Spartacust) követően is maradt a Szpari edzője, visszavezetve a piros-kékeket a második vonalba.

 A születésnapos tréner összesen 65 bajnoki meccsen irányította a Nyíregyháza Spartacust, amellyel 39 győzelmet aratott, kilenc döntetlent játszott és 17 vereséget szenvedett el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában