2025.01.24. 11:44
Történelmet írt az A'Studió Futsal Nyíregyháza
A bajnokságban is nagy rivális Kecskemét ellen, egy mérkőzéses párharcban kellett kivívnia a továbbjutást Lovas Norbert gárdájának. Az A'Studió Futsal Nyíregyháza a hajrában lőtt két góllal 4–2-re győzte le ellenfelét, így története során először négyes döntőt vív a Magyar Kupa megnyeréséért.

Gregory lövése utat talált a kapuba
Fotó: Kohut Árpád
Csütörtök este hazai pályán lépett pályára az A’Studió Futsal Nyíregyháza, ezúttal azonban nem bajnoki mérkőzést, hanem a Magyar Kupa negyeddöntőjét rendezték a Continental Arénában. Az ellenfél az a Kecskemét volt, amely az NB I-ben mindössze egy ponttal van Lovas Norbert együttese mögött, így előzetesen is egy kiváló színvonalú összecsapásra volt kilátás. A nyíregyháziak remek játékkal szolgálták ki a közönséget és 4–2-re nyerték a párharcot, amivel bekerültek a kupasorozat legjobb négy csapata közé.

Fotó: Kohut Árpád
Az A’Studió Futsal Nyíregyháza korábban még soha nem jutott elődöntőbe a Magyar Kupában, nagy volt tehát a tét a hazaiak számára. Energikusan kezdte a mérkőzést Lovas Norbert gárdája, már a legelejétől működött a letámadás, a jó helyen megszerzett labdák egyikéből pedig meg is született a vezető gól.
Maneca lőhetett jó szögből, első próbálkozását ugyan védte a kecskeméti kapus, a kipattanót azonban a kapuba pofozta a brazil.
Mindkét oldalon szép labdajáratásokkal folytatódott a mérkőzés, a kapuk azonban kevésbé forogtak veszélyben.
Higgadtabbak voltak a hazaiak
Bő tíz perccel az első gól után szinte a semmiből egyenlítettek a vendégek: egy sarokrúgás után Pál Patrik egalizált. Az A’Studió Futsal Nyíregyháza azonban nem tört meg. A folytatásban néhány véleményes játékvezetői döntés nyomán kezdett paprikássá válni a hangulat, ami a hazai együttest pörgette fel jobban. A kiválóan játszó Dávid Richárd gyönyörű ollózva próbálta meg visszaszerezni a vezetést. Ez még nem vezetett eredményre, néhány másodpercre rá viszont már tapsolhatott a Continental Aréna közönsége.
Gregory kapott jó labdát Rafinhától, egy csellel védőjét, majd egy újabbal a kapust is elfektette, majd éles szögből a kapuba lőtt.
A szünet után aztán igazi adok-kapok következett, az első percben mindkét csapat előtt adódott ígéretes lehetőség. A mérkőzés kezdett kicsúszni a játékvezetők kezéből, pályán belül és kívül is nagy volt a feszültség, több esetben a kispadok is összeszólalkoztak. A vendégek kezdték elveszíteni a kontrollt, amit egy alkalommal könnyen ki használhatott volna a Studió. Rafinha csapott le egy rossz passzra, megiramodott az üres kapu felé, ám a kecskemétiek hálóőre, Nikolics felvágta őt. Villant a piros, ám a nyíregyháziak nem tudták kihasználni a két perces emberelőnyt, így utólag Nikolics szabálytalansága eredményesnek bizonyult.
Jól bírta a hajrát a csapat
Miután kiegészült a Kecskemét, kis híján kihasználta a hazaiak hibáját, ezt azonban még megúszta a Studió. Egy percre rá azonban Kajtár Mátyás lövése ellen már nem volt ellenszer, egyenlített a Kecskemét a 27. percben. Ezekben a percekben benne volt a levegőben, hogy meg is fordítják a negyeddöntő állását a vendégek, de Petró Martin állta a sarat a kapuban, többször is nagyot védett, egyszer pedig Harmati is mentett a gólvonalon. A kritikus időszakot túlélték Lovas Norbert tanítványai, a hajrára pedig új erőre kaptak.
Újra elkezdtek támadni a nyíregyháziak, a 38. percben pedig Gregory a második gólját is megszerezte, lapos lövését nem tudta védeni Krajcsi.
A vendégek számára alig maradt idő az egyenlítésre, elő is vették az öt a négy elleni játékot, ám belehibáztak,
Gregory passza után pedig Manecanak már csak az üres kapuba kellett passzolnia.
Ezzel minden eldőlt, az A’Studió Futsal Nyíregyháza története során először bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Az együttes már biztosan felsőházas lesz a bajnokság rájátszásában, ám még három mérkőzés hátra van az alapszakaszból. Legközelebb hétfő este lép pályára Lovas Norbert legénysége a Veszprém ellen.
Futsal | Magyar Kupa | Negyeddöntő
A’Studió Futsal Nyíregyháza – SG Kecskemét Futsal 4–2 (2–1)
Continental Aréna, 828 néző, v.: Kiss, Muhari (Forgács).
- Nyíregyháza: Petró – Maneca, Rafinha, Gregory, Dávid. Csere: Gagyi, Mondok, Kiss, Szabó, Öreglaki, Kovács, Harmati, Vatamaniuc-Bartha, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
- Kecskemét: Nikolics – Bíró, Pál, Fekete, Tomics. Csere: Krajcsi, Lehotai, Kajtár, Haász, Rutai, Nádudvari, Sallai. Vezetőedző: Koós Károly.
- Gól: Maneca (3., 39.), Gregory (19., 38.), illetve Pál (14.), Kajtár (27.).
- Kiállítva: Nikolics (24.).