2025.01.17. 09:49
Ők lehetnek a Szpari következő távozói – összegyűjtöttük amit az eddigi játékosmozgásokról tudni lehet
Pörög az átigazolási piac. A Szpari ugyan még nem jelentette be, de egyes hírek szerint többen is távozhatnak.
Lassan a végéhez közeledik a Nyíregyháza Spartacus törökországi edzőtábora. Az edzések mellett Tímár Krisztián együttese két edzőmérkőzésen is túl van, az elsőn legyőzte a román élvonalbeli Sepsi OSK gárdáját, majd döntetlent játszottak a szintén első osztályú lengyel Korona Kielce alakulatával, délután pedig a lengyel Katowice elleni kilencven perc vár rájuk. Közben szerdán megnyitott átigazolási piac, a szurkolók pedig várják és lázasan keresik akár az internet legmélyebb bugyraiban is a híreket, hogy ki távozik, vagy érkezik a Szparihoz.

Fotó: Kovács Péter
A változásokról portálunk is rendszeresen beszámol. Ami a távozókat illeti, Baki Ákos és Pinte Patik a Budapest Honvédnál, Myke Ramos pedig a Kazincbarcikánál folytatja pályafutását. A Nyíregyháza Spartacus eddig két játékost igazolt, a Budapest Honvédtól szerződtetett Benczenleitner Barnát, az utánpótlás válogatott labdarúgó három éves szerződést írt alá. Szintén a hátsó alakzatba érkezett a ciprusi válogatott belső védő, Pavlos Correa, mindkét játékos el is utazott Belekben.
Szpari: ők távozhatnak
Mint ahogy írtuk, a Szpari eddig két edzőmérkőzést játszott, a találkozók jegyzőkönyveikben nem szerepel a georgiai Nika Kvekveskiri, valamint Gengeliczki Gergő neve sem. Ennek okát csak találgatni tudjuk. Mindkét alkalommal pályára lépett viszont Gresó Mátyás, róla azonban az öltözőn túl Facebook-oldal úgy tudja, hogy iránt nemcsak a Budapest Honvéd, hanem több NB II-es csapat is érdeklődik, de végül Gresó a Mezőkövesdhez igazol majd, és vele együtt Oláh Benjamin is csatlakozik a kövesdiekhez, kölcsönszerződés keretében. Pataki Bence pedig a tavalyi szezon után ismét Szentlőrincre igazolhat, ezúttal is kölcsönben erősítve a csapatot.