2025.01.13. 12:41
Lengyel, magyar két jó barát; a Kielcével játszik a Szpari
Második felkészülési mérkőzésére készül a Nyíregyháza.
A Sepsi OSK elleni 2–1-es sikert követően erőnléti és labdás tréningekkel folytatódott a Törökországban edzőtáborozó Nyíregyháza Spartacus FC felkészülése. Tímár Krisztián csapatára kedden egy újabb találkozó vár, ezúttal a lengyel élvonal tizenhatod helyezettjével, a Korona Kielcével csap össze a szabolcsi egylet. A Kielce a napokban érkezett meg Törökországba, így első ellenfele a Szpari lesz.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Tökéletes edzőpartnernek ígérkezik a Szpari számára a Kielce
A csapat 1973-ban alakult két helyi klub, az Iskra Kielce és az SHL Kielce egyesülésével. A kétezres évekig a másod és harmadosztály között ingázott a gárda, majd 2005-ben feljutott az Ekstraklasába. Legnagyobb sikereként két évvel később lengyel kupadöntőt játszott, hogy aztán a Polar-ügy ezt a csapatot is elérje, így visszasorolták őket a másodosztályba. Innentől ismételten csak ingázni kezdett a klub, az elmúlt években hol az első osztály alján, hol pedig a másodosztály tabellájának elején vitézkedett a társaság.
A Kielce csapatáról tudni illik, hogy az egyik legkomolyabb szurkolótáborral rendelkezik Lengyelországban, otthona az Exbud Aréna a bajnokság egyik leglátogatottabb helyszíne. Ami a 2024-2025-ös idényt illeti, a Korona ezúttal is a kiesés elől menekül, jelenleg négy győzelemmel, hat döntetlennel és nyolc vereséggel a tizenhatodik helyen tanyázik, amelyen ha tavasszal nem tud a csapat változtatni, akkor az ismét a búcsút jelentené.
Nemzetközi keret

Fotó: Korona Kielce
A Kielce kerete igencsak nemzetközi, hiszen Jacek Zielinski vezetőedző kanadai, spanyol, belga, fehérorosz, japán, izraeli, amerikai és portugál labdarúgókkal is dolgozik. Habár túl sok gólt nem szerzett eddig a bajnokságban a társaság, azért spanyol Adrian Dalmau és portugál Pedro Nuno kettősére figyelnie kell a Nyíregyháza védőinek.
Mint ismert, a Szpari három edzőmérkőzést játszik Belekben, a Kielcét követően még az ugyancsak lengyel Katowicével (január 17.) is összecsap, majd hazaérkezve a szlovák Kassa csapatával is megmérkőzik.