2025.02.03. 13:27
Merim Mehmedovic: helyén volt a szívünk
Edzői értékelések a Nyíregyháza–Jászberény mérkőzést követően.
Mint ismert, a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks szoros csatában győzte le hazai pályán a Jászberény gárdáját a férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoportjának tizennyolcadik fordulójában. A mérkőzést követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Fotó: Hübner Nyíregyháza BS
Fontos meccset nyert meg a Blue Sharks
– Nagyon fontos meccs volt, egy nagyon jó csapat ellen – mondta el a lefújást követően az MKOSZ kérdésére a Nyíregyháza vezetőedzője, Merim Mehmedovic. – A jászberényi együttes teljesen más, mióta Szarvas kolléga átvette az irányítását. Csapatként, szép kosárlabdát játszanak, de harcolni is tudnak. Helyén volt a szívünk. Olyan csapat vagyunk, amely bárkit képes megverni, de bárkitől képes kikapni is, mert sok fiatal játékosunk van. Nehéz helyzetbe kerültünk azzal, hogy Bonifert Bendegúz hiányzott, de helyette jól játszottak mások.
– Gratulálok a hazai csapatnak, hiszen magabiztosabban kezelték ezt a szoros mérkőzést és a végjátékban higgadtabbak voltak nálunk – nyilatkozta a Jászberény trénere, Szarvas Gábor. – Az első félidőben sokáig működött az a taktika, amivel készültünk: az előző fordulóból kritizált, speciális nyíregyházi védekezés ellen megtaláltok a réseket, amiből eredményesek voltunk. Amikor elveszett a figyelem, a hazaiak megérdemelten kerültek előnybe. Amikor kipontozódott a két centerem, mindent egy lapra kellett feltennünk, ami bejött, egylabdás meccset csináltunk a hajrából, támadtunk a vezetésért is, de felelőtlen dobást választottunk. Ezért mondtam, hogy a hazaiak higgadtabb kezelték a szoros végjátékot, amihez még egyszer gratulálok.