2025.02.03. 11:19
Megérdemelt győzelmet aratott a Blue Sharks
A Jászberény ellenében diadalmaskodott Merim Mehmedovic egylete.
Nehéz helyzetben várta a Jászberény elleni ütközetet a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks, ugyanis a sérülés miatt hetekre kieső Hibján Máté mellett az előző fordulóban 37 pontig jutó Bonifert Bendegúz sem léphetett pályára, ám szerencsére a napokon keresztül betegséggel küszködő Tyreke Locure vállalta a játékot. A csapatkapitány hiányában átalakult a szabolcsi egylet kezdőcsapata.

Fotó: Hunbasket
Triplaeső a Blue Sharks részéről
Mindkét csapat távoli dobásokra késztette ellenfelét. Nagy Simon kettő, Tarján Izsák és Boljos Mateja egy-egy hármast értékesített az első percekben. Szükség is volt erre, mert a palánkok alatt a vendégek akarata érvényesült, akik ráadásul nem dobtak rosszul, így sokáig fej-fej mellett haladtak a felek.
A második negyed elején Geröly Márton is dobott két triplát – 11 perc alatt kilenc sikeres hármas landolt a gyűrűben –, de Kiválóan szállt be Végső Bálint is, aki a szokásos lelkes védekezése mellett gyorsan a közösbe tett hat pontot. Aztán Nagy Simon megkapta a harmadik faultját, ám előlépett egy újabb játékos, Tarján Izsák személyében. A center remekül lepattanózott és dobálta a kosarakat közelről. Egyre jobban nézett ki a védekezés, elöl pedig beindult Locure, rövid időn belül megszerzett öt pontjával megfordította az állást.
A második félidő elején, szép játékból Magyari Kristóf hatalmasat zsákolt, ebben az időszakban mégis megtorpant Merim Mehmedovic csapata támadásban. Az utolsó másodpercben beesett Boka-Magó hármas nem jött jól, de nyolc pontot így is megtartott az előnyéből a Hübner.
Jól alakult a záró játékrész eleje, Komma László nagyokat zsákolt, Nagy bevágott egy triplát, így hét perccel a vége előtt már tizennégy volt a fór.
Szoros végjáték döntött
A berényiek azonban nem adták fel, James Kinney és az ellenállhatatlanul dobó Boka-Magó vezérletével egy utolsó rohamot indítottak, három perccel a vége előtt pedig már csak egy pont volt a csapatok közötti differencia. A Nyíregyháza azonban újítani tudott, Boljos Mateja gólpasszából Komma talált be, az újabb jó védekezés után pedig még egy büntető is a helyére került. Végül Tyreke Locure triplája zárta le a mérkőzést.
Kosárlabda, NB I/B Piros-csoport, 18. forduló
Hübner Nyíregyháza BS – Jászberényi KSE 89–83 (17–21, 31–17, 17–19, 24–26)
Continental Aréna, 530 néző, v.: Jakab, Marton, Hegedűs.
Nyíregyháza: Boljos 5/3, Locure 16/3, Nagy 15/9, Tarján 19/6, Komma 15. Csere: Végső 11/3, Geröly 6/6, Magyari 2. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
Jászberény: Kinney 29, Dékány 2, Boka-Magó 20/18, Csaba 4, Pintér 8. Csere: Német 2, Zsók 3, Csák 9/6, Oroszi 6/6. Vezetőedző: Szarvas Gábor.
Kipontozódott: Zsók (31.), Pintér (32.).