2025.02.02. 19:26
Egy szettre futotta a Fatum erejéből
A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Nyíregyháza a Vasas Óbuda együttesét látta vendégül vasárnap a Continental Arénában. A találkozón csak egy szettet nyert a Fatum-Nyíregyháza, így hátrányból kezdi meg a visszavágót jövő vasárnap.
Mint arról beszámoltunk, a Fatum-Nyíregyháza a Vasas Óbuda vendégeként zárta a röplabda női Extraliga alapszakaszát. A két együttes vasárnap a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Continental Arénában találkozott. Adrian Chylinski ezúttal nem számíthatott a könyök gyulladással bajlódó Kump Alízra.

Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat, Calkins duplájának is köszönhetően 4–2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Aztán fordult a kocka, a fővárosiak hét nullás sorozatot produkálva átvették a vezetést. A vendégeknél Abdulazimova játszott szenzációsan, a hazaiknál Calkins emelkedett ki ebben a szakaszban. Majd Antivero vette hátára a Fatumot, egy hosszú labdamenet végén háromra faragta hátrányukat. Ezt követően Sillah nyitásaiból újból meglépett a Vasas. A végjátékban két hálóérintéssel a „segítette” ellenfelét a Fatum, két játszmalabdát még hárítottak, aztán Papp Orsolya lezárta szettet.
Megtáltosodott a Fatum-Nyíregyháza
A második felvonásban hamar előnybe került a Vasas, Bannister ászával már kétszer annyi pontnál jártak, mint a házigazdák. Hiába kért kétszer is rövid időn belül időt Adrian Chylinski, az olló tovább nyílt. Abdulazimova ászt nyitott, majd Török ugyan így tett, és máris megvolt a tíz közte. Jól nyitott és remekül sáncolt a Vasas, a Fatum pedig sokat hibázott. Így könnyedén duplázta meg előnyét Janisz Athanaszopulosz együttese.
A harmadik játszma elején feltámadt a Fatum, remek pontokat szerezve hét pontos előnyt épített magának. Lendületbe jöttek Lászlop Alexandráék, folyamatosan tartották előnyüket, 24-nél Pampuch Gréta pontja után tíz pontra hízott a különbség, majd szinté ő lezárta a játékrészt. Szépített a Fatum-Nyíregyháza.
Folytatás jövő vasárnap
Jót tett a mérkőzésnek a Fatum feltámadása, a negyedik felvonásban látványos pontokat szerezve egy darabig felváltva vezettek a csapatok. Aztán jó nyitásainak köszönhetően folyamatosan lépett el ellenfelétől a Vasas és magabiztosan halad a győzelem felé. Bannister pontjával megint tíz ponttal vezettek a vendégek, akik a második mérkőzéslabdájukat ki is használták.
Röplabda: Női Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés
Fatum-Nyíregyháza–Vasas Óbuda 1:3 (–17, –10, 14, –14)
Nyíregyháza, v.: Varjasi, Horváth.
Fatum: Zaborowska, Antivero 13, Lászlop 10, Calkins 14, Pampuch 6, Pintér 11. Csere: Tóth Fruzsina (liberó), Szabó L., Földi 2, Skoric, Farkas. Edző: Adrian Chylinsky.
Vasas: Török 9, Papp 8, Bannister 22, Sillah 14, Abdulazimova 10, Leite 1. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Tóth S. Erőss, Glemboczki 1. Edző: Janisz Athanaszopulosz.
A párharc második mérkőzését jövő vasárnap a Folyondár utcában rendezik.