2025.02.06. 10:45
Izgalmas végjáték Lettországban
A hajrában a Stúdió játékosa is gólt szerzett.
Férfi futsalválogatottunk három napon belül a második felkészülési mérkőzését játszotta Lettországban. A mieink nagy csatában 4–4-es döntetlent értek el. A magyar keretben az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza csapatából Rafinha, Szabó Lajos és Vatamaniuc-Bartha Dávid, míg a B-Kerép Nyírbátori SC képviseletében Szentes Bíró Tamás is pályára lépett. A hétfői 2–1-es fiaskót követően a mieink kerete egy fővel megfogyatkozott, Dróth Zoltán ugyanis eltiltás miatt nem léphetett pályára a találkozón.

Fotó: MLSZ
Jobban kezdtek a lett futsalosok
Nem kezdte jól a mérkőzést a magyar csapat, hiszen már az első percben hátrányba került, és bár Suscsák Máté bombagóljával nem sokkal később egyenlített, a lettek hamarosan ismét kihasználtak egy hibát, és visszavették a vezetést, majd meg is duplázták az előnyüket – számolt be a találkozóról az MLSZ. Többet támadott és többször próbálkozott lövésekkel a magyar válogatott, mint a lett, mégis a gyorsan, dinamikusan futsalozó hazaiak voltak veszélyesebbek, a labdaszerzéseiket követően rendre villámgyorsan a magyar kapu elé kerültek, és veszélyes helyzeteket alakítottak ki. A szünet előtt Rábl János hagyta maga mögött a védőjét a jobb oldalon, beadását követően Hadházi Sándor lőtt közelről a kapuba, így 3–2-es hazai vezetéssel ért véget a félidő.
A második játékrészre egész más mentalitással jött ki a válogatott, amelynek több góllal kecsegtető akciója is volt. Kemény csata zajlott a pályán, és ennek következtében meglehetősen paprikássá vált a hangulat, sok volt a szabálytalanság, a játékrész felénél mindkét csapatnak összegyűlt az öt-öt „faultja”. A hajrához közeledve egy oldalberúgás után Rafinha lőtt közelről a kapuba, ezzel egalizálva. Aztán a hazaiak hatodik szabálytalansága után kisbüntetőhöz jutott a válogatott, de Pál Patrik lövését kivédte a kapus. Három perccel a vége előtt furcsa jelenetek zajlottak le a pályán: Suscsák Máté lefordult védőjéről, és a kapuba lőtt, és bár először mindkét játékvezető gólt jelzett, a hazaiak hosszas reklamálása elérte a célját, a bírók érvénytelenítették a találatot, szabálytalanságot ítéltek Suscsáknál és kisbüntetőt adtak a letteknek (ez volt ugyanis a hatodik magyar szabálytalanság). Magyar gól helyett így lett találat született, ugyanis a 10 méterest belőtték, ezzel 4–3-ra alakították az állást. Két perccel a vége előtt azonban Fortuna közbeszólt, Sergio Mullor csapata jutott büntetőhöz, ezt pedig Pál Patrik magabiztosan értékesítette. Az utolsó percben mindkét csapat lehozta támadásban a kapusát, de a győztes találat egyik oldalon sem született meg, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.
A mieink legközelebb tétmeccsen lépnek pályára: március 7-én Nyíregyházán, a Continental Arénában fogadják a norvégokat Eb-selejtezőn, öt nappal később pedig idegenben is megmérkőznek a skandinávokkal.
Döntetlenre mentettek
– Gratulálok a csapatnak, mert jó második félidei játékkal, 1–3-ról tudtuk döntetlenre menteni a meccset – mondta a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány az MLSZ honlapján. – Az első félidővel nem vagyok elégedett, sok hasonló hibát vétettünk mint az első meccsen, védekezésben nem tudtuk tartani a dinamikusan támadó hazai csapatot. A második félidőre egész más felfogásban jöttünk ki, koncentráltak voltunk, ilyen játékkal bármely hozzánk hasonló játékerőt képviselő csapatot le tudnánk győzni. A döntetlen ellenére sikerült önbizalmat szereznünk, mert a második félidő jól nézett ki, de a Norvégia elleni mérkőzésekig több játékelemben, így például játéképítésben feltétlenül javulnunk kell.
- Futsal: barátságos mérkőzés
Lettország-Magyarország 4–4 (3–2)
Jelgava, Lettország, v.: Jakobsons (észt), Osomkov (észt).
Magyarország: Spandler – Rábl, Rafinha, Szabó, Fekete. Csere: Alasztics, Faragó, Suscsák, Vatamaniuc-Bartha, Dorogi, Szalmás, Pál, Bencsik, Hadházi, Szentes Bíró. Vezetőedző: Sergio Mullor.
Gól: Troickis (1.), Baklanovs (4.), Tarakanovs (11., 37.), illetve Suscsák (2.), Hadházi (19.), Rafinha (34.), Pál (38.).