Igazolás

2025.02.07. 09:57

Kisvárdán az NB I-ben játszott, most NB III-ba igazolt

A 35 esztendős csatár két részletben négy idényt töltött a Kisvárda Master Good kötelékében. Horváth Zoltán most Mátészalkáról Cigándra igazolt, tervei szerint ott szeretné lezárni pályafutását.

Már csak egy hét és véget ér az átigazolási időszak, lassan kialakulnak a csapatok végleges keretei a folytatásra. Az NB III-as Mátészalka csütörtökön újabb két távozót jelentett be, Tangel László a vármegyei I. osztályú Nagyecsed játékos lett, míg Horváth Zoltán az osztálytárs, Cigándhoz igazolt.

Horváth Zoltán
Horváth Zoltán négy idényt töltött Kisvárdán
Fotó: MW-archív


Horváth Zoltán 44 gólt rúgott a Kisvárda színeiben

A  35 esztendős csatár két részletben négy idényt töltött a Kisvárda Master Good kötelékében. 2016 és 2019 között egyhuzamban három idényben erősítette a rétközieket, majd a 2020/21-ben tért vissza. Az ott töltött idő alatt minden sorozatot figyelembe véve 119 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt 44 gólt lőtt. 

Először is nagyon szépen köszönöm a Mátészalkának, hogy nyáron segítő jobbot nyújtottak, és most a cigándi visszatérésemhez sem gördítettek akadályt! Szerettem ott lenni, de a családom miatt már most meg kellett hoznom ezt a döntést. 

Nagy ambícióval jöttem vissza Cigándra, amely minden valószínűséggel pályafutásom utolsó állomása lesz. Valamilyen szinten akkor ezt keretbe is foglalnám, hiszen innen indult a karrierem, innen lettem NB I-es játékos. Itt is szeretném lezárni, de remélem ez még csak pár év múlva fog bekövetkezni, de majd a testem úgyis jelez, addig is mindent el fogok követni, hogy segítsem a csapatot a minél jobb eredmény elérésébenfogalmazott Horváth Zoltán a Cigánd SE honlapján.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában