Labdarúgás

2025.02.17. 11:18

Révész Attila megint megmondta a tutit

A Kisvárda Master Good hátrányból fordítva nyert Budafokon. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Révész Attila, a Kisvárda edzője elmondta, hogy miért nyertek.

Mint az ismert, a Kisvárda Master Good a tavaszi nyitófordulóban, a Vasas ellen gólnélküli döntetlenre végzett. A találkozó után a rétköziek első embere, Révész Attila azt emelte ki, hogy a csapat felkészülése nagyszerűen sikerült, végig bírták a presszinget kilencven percen keresztül, így kimondható, hogy az NB II-ben minden egyes ellenfelük el fog fáradni ellenük, a kérdés csupán annyi, hogy tudnak-e majd gólt lőni, vagy sem. Nos a szakember nem a levegőbe beszélt, állítását fényesen igazolta csapata vasárnap a Budafok vendégeként. Az első félidőben ugyan kétgólos hátrányba kerültek, szünet után azonban bedarálták ellenfelüket. Látványos támadásokat vezettek és a gólokkal sem maradtak adósak, negyedóra alatt egalizáltak, majd még kettőt rúgva magabiztosan szerezték meg a három pontot (2–4).

Kisvárda
A Kisvárda Master Good (j) harmadik gólját Jasmin Mesanovic szerezte 
Fotó: kisvárdafc.hu


A találkozót követő sajtótájékoztatón a hazaiak mester, Nikházi Márk is azt emelte ki, hogy a Kisvárda erőnlétileg múlta felül őket.
Nehéz higgadtnak maradni, de továbbra is azt mondom, nagyon jó csapatom van. Agyonnyert mérkőzés volt az első félidőben, ekkor mi is szerezhettünk volna négy gólt, mint ahogy az ellenfél a másodikban. Szünet után gyorsan jött a szépítés, a Kisvárda szerkezetet váltott, és bár az egyenlítés után is voltak lehetőségeink, a végén ellenfelünk erőnlétileg fölénk kerekedett.

Kisvárda Master Good: Jöhet a Tatabánya

Révész Attila szerint támadójátékuk javulása mellett jobb erőnlétük volt a sikerük kulcsa.

Örülök, hogy végre nyerni tudtunk Budafokon. A meccs elején többször helyzetbe kerültünk, de a kimaradt lehetőségek visszavetették a csapatot. Tudtuk, hogy az átmenetekben nagyon jó a Budafok, ezekből harcolta ki a tizenegyeseket is. A cseréinkkel javult a támadójátékunk, négy játékos révén négy különböző játékhelyzetből szereztük a gólokat, és ismét kiderült, hogy erőnlétileg rendben vagyunk.

A Kisvárda Master Good vasárnap a Tatabányát látja vendégül a bajnokság következő fordulójában.

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójának további eredményei

  • BVSC-Csákvár 1–2 (0–1)
  • Mezőkövesd–Gyirmót 1–1 (1–0)
  • Ajka–Békéscsaba 0–1 (0–0)
  • Soroksár–Szentlőrinc 1–1 (1–0)
  • Szeged–Kozármisleny 2–0 (0–0)
  • Tatabánya–Honvéd 1–4 (1–2)
  • Kazincbarcika–Vasas hétfő 20

 

 

Nézze meg a mérkőzést még egyszer

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában