2025.02.07. 17:01
Baj lehet, ha a Kecskemét ellen sem nyer a Nyíregyháza Spartacus (videóval)
Ma este megkezdődik az NB I. 19. fordulója, holnap pedig már a megyeszékhelyen is pattog a labda, idén először játszik hazai közönsége előtt a Szpari. Tímár Krisztián vezetőedző számít a lelkes szurkolásra, de tudja azt, csapatától is jobb teljesítményre van szükség. A kilencedik Nyíregyháza Spartacus győzelemre készül a sereghajtó Kecskemét ellen.

Tímár Krisztián tudja, több kell a csapatától
Fotó: Bozsó Katalin
A Debrecen elleni idegenbeli fiaskó után hat nappal jön a javítási lehetőség a Nyíregyháza Spartacus számára. A sereghajtó, ám a téli szünetet követő első bajnokin győzedelmeskedő Kecskemét érkezik a Városi Stadionba. A mezőny utolsó harmadának sűrűsége miatt a Szpari számára nagyon fontos lenne, hogy otthon tartsa a három pontot az NB I. 19. fordulójában.

Fotó: Bozsó Katalin
Ami a múltat illeti, a két együttes oly sokszor még nem találkozott egymással az élvonalban, a mai lesz a nyolcadik összecsapás a sorban. A két klub elsősorban az NB II-ben tekint vissza gazdag múltra, a másodosztályban 24-szer találkoztak eddig, 12 nyíregyházi sikerre hat-hat kecskeméti győzelem és döntetlen jutott. Az NB I-ben egészen őszig nem tudta legyőzni a lilákat a Szpari, a rossz sorozat azonban Navrátil és Kovácsréti góljának köszönhetően megszakadt, a nyírségiek 2–0-s sikerrel távoztak a Széktói Stadionból.
Van szebb arca a Nyíregyháza Spartacusnak
Idén először játszik a Nyíregyháza Spartacus hazai közönség előtt. Miután a téli szünetben utolsó két helyet elfoglaló Debrecen és Kecskemét is győzni tudott, majd a Zalaegerszeg is pontot szerzett hét közben a Ferencváros ellen, rendkívül szorossá vált a tabella alsó része. A nyolcadik Győrt és az utolsó Kecskemétet mindössze öt egység választja el egymástól, így minden pontnak jelentősége van. Tudja ezt Tímár Krisztián, a Szpari vezetőedzője is, aki a klub hivatalos weboldalán arról beszélt, a Loki elleni második félidőben mutatott teljesítmény nem fér bele még egyszer.
– Rendkívül fontos mérkőzés vár ránk a hétvégén! Rosszul érintett mindenkit, hogy vereséget szenvedtünk Debrecenben a rangadón, a második félidőben gyenge teljesítményt nyújtottunk. Ezúttal egy másik arcunkat kell mutatnunk, és saját közönségünk előtt mindent elkövetünk majd, hogy itthon tartsuk a három pontot. Számítunk szurkolóinkra, komoly támogatást jelentenek nekünk – mondta a tréner.
A nevelőklub ellen
Tímár Krisztián nem számíthat mindenkire a Kecskemét ellen. Farkas Bendegúz és Géresi Krisztián sérülés miatt egészen biztosan nem lép pályára, Temesvári Attila pedig eltiltás miatt nem lesz keretben. Kérdéses még a szlovén Zan Medved játéka, aki a héten betegséggel küzdött.
Ami a kecskemétieket illeti, a télen több poszton is megerősítették Gera Zoltán keretét. A teljesség igénye nélkül: Driton Camaj Kisvárdáról tette át székhelyét, Botka Endre pedig a Ferencvárostól érkezett. A magyar válogatott védő decemberben épp a Szpari ellen játszhatta volna utolsó bajnokiját zöld-fehérben, de nem volt keretben. Közös pont még a klubok között Pálinkás Gergő, a KTE 28 esztendős támadója, aki a nyíregyházi Bozsik Akadémia neveltje. A bács-kiskuniak az előző fordulóban épp az ő góljával győzték le a Zalaegerszeget.
Labdarúgás | NB I., 19. forduló
- Nyíregyháza Spartacus–Kecskemét
Nyíregyháza, Városi Stadion. Kezdés: szombat 14.30.
További mérkőzések: - MTK–DVSC | Kezdés: péntek 20.00.
- Paks–Fehérvár | Kezdés: szombat 17.00.
- Győr–Újpest | Kezdés: szombat 20.30.
- Zalaegerszeg–Diósgyőr | Kezdés: vasárnap 15.30.
- Puskás Akadémia–Ferencváros | Kezdés: vasárnap 18.00.
Az őszi Kecskemét–Nyíregyháza Spartacus mérkőzés összefoglalója, benne Kovácsréti bődületes bombagóljával: