Labdarúgás, NB I, Nyíregyháza Spartacus FC

2025.02.15. 12:05

DVTK–Szpari: a szív csatája következik

Szombaton 17 órakor kezdődik a Diósgyőr–Nyíregyháza keleti rangadó. A Szpari az ősi riválishoz látogat, bravúr lenne a pontszerzés.

Keleti rangadót rendeznek szombat délután Diósgyőrben, a Nyíregyháza Spartacus FC ugyanis az ősi rivális DVTK-hoz látogat. A hangulatra ezúttal sem lehet majd panasz, hiszen a helyi klub tájékoztatása szerint péntek délutánig több mint hétezer belépő talált gazdára. Egyik csapat sem kezdte jól a tavaszt, a felek eleddig mindössze egy-egy pontot gyűjtöttek, ráadásul a Szpari az elmúlt négy meccsén szerzett ennyit, így vissza is csúszott a tabella tizenegyedik, kieső helyére.

Szpari
Nagy Barnabás is elszántan lép majd pályára a Szpari színeiben.
Fotó: Trifonov Éva

Bravúr kellene a Szparitól

A pontvadászat negyedik helyén álló Diósgyőr az Újpest elleni döntetlennel kezdett tavasszal otthon, s ez az eredmény akár megsüvegelendő is lehetne, csakhogy aztán 2–1-re kikapott Zalaegerszegen, ami viszont nem fér bele egy olyan klubnál, amely immáron nem titkoltan egy dobogós helyezésben és ezzel együtt a nemzetközi kupaindulásban reménykedik.

A Nyíregyházánál viszont megbillent az a bizonyos egyensúly. A Debrecen elleni fiaskó után a ligautolsó Kecskeméttel szemben sem sikerült begyűjteni a három pontot. Éppen ezért a szókimondóbb szakértők már annak adnak hangot, hogy a játékoskeret erőssége nem is ér többet, csupán a Tímár Krisztián által megvalósított „erőfoci” az, ami ősszel előrébb vitte a csapatot. A húzóemberek nem lesznek ott Diósgyőrben, hiszen Kovácsréti Márk begyűjtötte az ötödik sárga lapját, míg Aboubakar Keita, aki nem mellesleg az egész élvonal egyik legjobb középpályás szűrője, piros lappal a tarsolyában mehetett idejekorán zuhanyozni egy héttel ezelőtt. A csontödémával küzdő Farkas Bendegúzt pedig vélhetően egész tavaszra elvesztette a Szpari.

Tudják, hogy nehéz dolguk lesz 

Az élvonalban mindössze tizenkétszer találkoztak eddig a felek, ebből hatszor nyert a borsodi egylet, kétszer szabolcsi sikernek tapsolhatott a nagyérdemű, háromszor pedig döntetlent játszottak a csapatok. Ősszel diósgyőri siker született Nyíregyházán is.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy a Diósgyőr egy nagyon szervezetten védekező csapat, ám a Zalaegerszeg legutóbb megmutatta, hogy azért mégiscsak feltörhető ez a védelem – vezette fel a találkozót a Szpari Instagram oldalán, Nagy Barnabás. – Amennyiben követni tudjuk a ZTE példáját, akkor mi is legyőzhetjük a DVTK-t, de nehéz dolgunk lesz.

– A szív csatája következik, hiszen Diósgyőrből nem könnyű pontot elhozni – folytatta a védelem bástyája, Alaxai Áron. – Mi viszont azzal a céllal lépünk pályára, hogy ponttal, vagy pontokkal térjünk haza. Szeretnénk bizonyítani Nyíregyházának és a nyíregyházi embereknek, ezáltal visszatérni arra az útra, ahol ősszel elkezdtük, így mindent bele fogunk adni, ami tőlünk telik.

Kemény meccs vár a Szparira, hiszen a Diósgyőr kőkeményen támadni fog, és csak védekezéssel nem lehet három pontot szerezni, de még egyet sem. Az esetleges feltolt védekezésből kialakuló kontrákra építve viszont igenis lehet esélye a Nyíregyházának…

  • Labdarúgás: OTP Bank Liga, 20. forduló
    DVTK–Nyíregyháza Spartacus FC
    Miskolc, DVTK Stadion, v.: Dr. Csonka (Albert, Szert), 17.00.
  • Várható kezdőcsapatok

DVTK: Simon – Gera, Sanicanin, Csorbadzsijszki, Bárdos, Bényei, Vallejo, Tiéhi, Acolatse, Edomwonyi, Jurek. Vezetőedző: Vladimir Radenkovics.
Nyíregyháza: Tóth – Korrea, Alaxai, Keresztes, Navrátil, Toma, Kovács, Nagy B., Beke, Nagy D., Babics. Vezetőedző: Tímár Krisztián.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában