Labdarúgás, NB I, Nyíregyháza Spartacus FC

2025.02.03. 13:10

DVSC–Szpari: ezt üzente a szurkolóknak a Nyíregyháza egyik legjobbja – fotókkal, videókkal

A nyíregyházi együttes több mint 40 éve, 1983-ban tudott pontot szerezni élvonalbeli bajnokin Debrecenben. A Szpari vasárnap 3-1-re kapott ki.

A DVSC–Nyíregyháza Spartacus párosítás mindig kiemelt figyelmet érdemel a magyar labdarúgásban, na meg a két csapat szimpatizánsai körében is. A vasárnapi találkozó első félideje hatalmas iramban zajlott, a Szpari tartotta a lépést ellenfelével, sőt 1–1-es állást követően még a vezetés megszerzésére is megvolt az esélye. A második játékrészben viszont jobb volt a Debrecen, így végül megérdemelten győzött 3–1-re.

Szpari
A Szpari szurkolóira nem lehetett panasz
Fotó: Bozsó Katalin

Nem tudta levédekezni a debreceni beíveléseket a Szpari

A Szpari mindhárom gólját beívelést követően kapta, s bár készült erre a csapat, nem tudta ezen szituációkat levédekezni a Nyíregyháza.

– Eddig is gyakoroltuk ezeket a szituációkat, sőt egyénileg is elemeztük az ellenfél támadóit – tért ki a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a kapott gólokra Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője. – Az biztos, hogy ebben fejlődnünk kell. 

Nehéz körülmények között zajlott a mérkőzés, a játékosok igyekeztek alkalmazkodni ehhez. 

– Az ellenfél szerzett vezetést de gyorsan egyenlítettünk. A szünet után a Debrecen nyomást helyezett ránk, sok előreívelésünk volt, és egy hibánkat kihasználták. A DVSC jobban alkalmazkodott a pályához, és megérdemelten nyert. Gratulálok a Debrecennek, nekünk pedig nagyon-nagyon fontos mérkőzés jön a Kecskemét ellen.

Kovácsréti Márk (23) is csalódottan élte meg a vereséget
Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A nyíregyházi csapat egyik legjobbja Kovácsréti Márk volt, aki érthető módon csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után.

– Nagyon készültünk erre a rangadóra – értékelt a közmédia kérdésére reagálva a szélső.  

Igyekeztünk alkalmazkodni a speciális körülményekhez. Az első félidőben rendben volt a játékunk, a kapott gól sem zavart meg minket, gyorsan sikerült egyenlíteni. 

– A gólváltás után kiegyenlített volt a játék. Itt is, ott is voltak lehetőségek. Ordító nagy helyzete nem volt az ellenfélnek sem, kavarodás utáni jelenetek voltak. Sajnos ebből szerezték a további góljaikat is. A szurkolóinknak viszont köszönettel tartozunk, nagyon jó ilyen hangulatban futballozni. 

Mivel a Győr 1–1-es döntetlent játszott a Pakssal, így a Nyíregyháza visszacsúszott a tabella kilencedik helyére. A sebek nyalogatására azonban nincs túl sok idő, hiszen február 8-án, szombaton a Kecskemét érkezik a Városi Stadionba.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában