2025.02.14. 10:28
Gambiai támadó a "kis Szparinál"
Négy új játékos érkezett a kerethez.
Bele a közepébe! Mondhatná Török László a Nyíregyháza Spartacus FC II. csapatának trénere, hiszen az NB III-as labdarúgó-bajnokság márciusi folytatásában rögtön az éllovas DEAC gárdáját fogadja a „kis Szpari”. A csapat már számos edzőmérkőzésen túl van, miközben új játékosok is csatlakoztak a kerethez.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Meggyőző a Szpari jövőképe
– Csörnyei Zsombor az Illés Akadémiától érkezett, tizennyolc éves, a középpályán és a védelemben is bevethető – mondta el a csapat honlapján, Török László. – Több kiemelt akadémia is kereste, de örülünk, hogy végül a Szparit választotta. Meggyőző volt számára az a jövőkép, amit klubunk felvázolt neki, és bízunk abban, hogy a csapat sokat profitál az érkezéséből. Visszatért Nyíregyházára Korodi Kevin, aki tizenkilenc éves, ő a Puskás Akadémiához igazolt 2019-ben, most onnan tért haza. Profi szerződéssel is rendelkezett a Puskás Akadémiánál, nagyon jó képességű játékos, aki szintén a középpályán és a védelemben használható.
Két olyan spíler is érkezett, akik már rendre a felnőtt csapattal edzenek.
– A kapus Molnár Mátyás a Honvédtól érkezett, a tizennyolc éves hálóőr a fővárosiaknál nevelkedett. Bese Balázs kölcsönadása után az első csapatnál is ő, illetve a saját nevelésű Harman Levente lehet a harmadik számú kapus. A gambiai Lamin Modou Marong is az első csapat keretével készül, ő már korábban is volt tesztelésen a Szparinál, Tizenkilenc éves, 195 cm magas támadó, Tímár Krisztián jó véleménnyel volt róla, és külön szorgalmazta, hogy klubunk leigazolja. Mint fiatal játékos megvannak az erősségei, a szakmai stáb pedig dolgozik azokon a területeken, ahol fejleszteni kell. A felkészülés során az U19-ből is hoztunk fel fiatalokat, és rendszeresen velünk edzenek U17-es labdarúgók is. A célunk, hogy minél több játékos megtapasztalja, milyen a felnőtt futball. Czimer-Nyitrai Ádám példája pedig mutatja, hogy ha jó teljesítményt nyújtanak a Szpari II-ben, akkor az első csapathoz is kerülhetnek.
A Szpari II. szombaton a DVSC II. ellen játszik edzőmérkőzést mégpedig Örökösföldön, 10.00 órától.