2025.02.23. 11:57
Tímár Krisztián: Hősöket láttam (videóval!)

Tímár Krisztián szerint a játékvezető túl szigorú döntést hozott
Fotó: Bozsó Katalin
Újabb értékes pontot szerzett az NB I-ben a Nyíregyháza Spartacus. Szombat este az Újpestet látta vendégül a gárda, és hasonlóan a két héttel ezelőtti Kecskemét elleni meccshez, ezúttal is több mint 70 percet emberhátrányban játszva kellett küzdenie a Szparinak. Tímár Krisztián alakulata jól védekezett, így le tudta hozni kapott gól nélkül az összecsapást. A mérkőzés után a vezetőedző a Nemzeti Sportnak érdeklődésére értékelte a látottakat.

Fotó: Bozsó Katalin
Tímár: Erre lehet építeni
Ezúttal a csapatkapitány Nagy Dominik jutott a kiállítás sorsára a 23. percben. Tímár Krisztián sajnálja, hogy ezúttal sem tudta megmutatni támadó kvalitásait a Szpari az emberhátrány miatt. A tréner szerint az esetnél a sárga lap lett volna indokolt.
– Jó lett volna nyerni hazai pályán, de azt sem bánnám, ha végre tizenegy a tizenegy ellen tudnánk befejezni a mérkőzést. Bosszantó, hogy így alakult, kicsit szigorúnak éreztem a kiállítást, mert Nagy Dominik birtokában volt a labda, amikor szabálytalankodott. Azt követően hősöket láttam a pályán, mindenkivel elégedett vagyok. Az előző három meccsből kétszer is korán megfogyatkoztunk, ezeken mégsem kaptunk gólt, és Diósgyőrben is csak büntetőből. Ezeken a találkozókon veretlenek maradtunk, erre lehet építeni, és közben a fiatal védőink is egyre érettebben futballoznak.
A vezetőedző arra is választ adott, miért cserélt két helyen is a félidő előtt, és hogy a csereként beálló Babics miért nem játszotta végig a találkozót.
– Az első félidő hajrájában jött az információ a videóelemzőnktől, hogy nem érnek vissza a középpályásaink, és nem tudtunk olyan információt bejuttatni a pályára, hogy már ne előrefelé védekezzünk. Emiatt kockáztattunk, hiszen eggyel kevesebb játékmegszakításunk maradt a második félidőre, de ha nem bírjuk ki szünetig, nagy lett volna a baj. Szlobodan Babics semmi rosszat sem csinált, de a hajrára olyan játékost szerettünk volna beküldeni, aki jobban beindul a területbe, ezzel a lehetőséggel számoltunk, a szünetben mondtam neki, előállhat ilyesmi - fogalmazott Tímár Krisztián.
A Nyíregyháza Spartacusnak nincs sok ideje a pihenésre, kedden már a Magyar Kupa küzdelmei folytatódnak. A Szpari ellenfele a Puskás Akadémia lesz Nyíregyházán.
Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!