2025.02.17. 17:53
Edzőt buktatott a Szpari? Melegszik a DVTK kispadja
A DVTK ide harmadik mérkőzésén is nyeretlen maradt. Az eredménytelenség következményekkel járhat, sajtóinformációk szerint Vladimir Randenkovics helyét Erős Gábor veheti át.
Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a DVTK házigazdaként kikapott a Nyíregyháza Spartacustól. A borsodiaknak ebben az évben döntetlen játszottak szintén hazai pályán az Újpesttel, majd Zalaegerszegen szenvedtek vereséget. Így a Nyíregyháza elleni fiaskó volt zsinórban harmadik nyeretlen mérkőzésük. Ennek pedig lehetnek következményei, az M4 sport értesülései szerint a rossz tavaszi rajt Vladimir Radenkovics vezetőedző állásába kerülhet.

Fotó: Szabó Miklós
A portál úgy tudja, hogy, hogy az utódlásról is gondoskodtak már Miskolcon és a Kazincbarcikát az NB II első helyére irányító Erős Gábor veszi majd át a csapat irányítását. A helyzetet kicsit bonyolítja, hogy a Barcika hétfőn este rangadót játszik a második vonalban a Vasassal (a találkozóra az M4 Sport közvetíti), így egyelőre hivatalos bejelentés nem várható a kérdésben.
Megvan Vladimir Radenkovics utóda?
Információik szerint Erős Gábort már korábban is szerette volna szerződtetni a DVTK, ám télen nem vezettek sikerre a tárgyalások. Érdekesség, hogy Erős Gábort ugyanaz a menedzseriroda képviseli, amelynél korábban Horváth Csenger, a Diósgyőr jelenlegi sportigazgatója dolgozott, ráadásul a Kazincbarcikát kooperációs szerződés köti a miskolci klubhoz.
Az Öltözőn Túl Facebook-oldal információ alapján felmerült egy portugál edző neve, valamint egy olyan szakemberé is, aki korábban már irányította a csapatot egy kieséssel végződő időszakban.
A DVTK a sajtóértesüléseket egyelőre még nem kommentálta. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.