Vízilabda

2025.03.11. 14:23

AQUA SE: Két győzelem, egy vereség a rájátszásban

AQUA SE: Két győzelem, egy vereség a rájátszásban

Fotó: Aqua SE

Hazai pályán fogadta a fiú Országos A2 Bajnokság (K-Ny. 4-8.) rájátszásának 3. fordulójában az AQUA SE Nyíregyháza csapata a budapesti III. kerületi TVE együttesét. A három korosztály, mint mindig, most is egymás után játszotta a mérkőzéseit. Az AQUA SE U19-es csapata szoros mérkőzésen megszerezte első győzelmét a rájátszásban. Az U15-ös alakulat ezúttal is megszórta ellenfelét, három forduló után pedig vezeti csoportjában a tabellát, egészen imponáló 67-13-as gólkülönbséggel. Az U17-esek izgalmas mérkőzést játszottak ugyan, de nyerni nem tudtak.

AQUA SE
Hazai pályán ugrottak medencébe az AQUA SE fiataljai
Fotó: Aqua SE

Az U15-ös csapat esélyesként várta a fordulót, hiszen ellenfelük az alapszakaszban mindössze két meccset nyert. A látottak igazolták a várakozást, nagyon hatékony, gyors játékkal szerezte góljainak nagy részét az AQUA. A védekezés csaknem hibátlan volt, mindössze egy gólt tudott lőni az ellenfél.
– Gratulálok a fiúknak az újabb nagyarányú győzelemhez! Sokat dolgoztak azért, hogy ilyen eredmények születhessenek. Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban és csak együttesen tud így működni a játék. A zárt védekezés, a jó kapusteljesítmény, a gyors indítások, a pontos befejezések mind-mind hozzátartoznak ahhoz a hatékony játékhoz, ami egyre inkább jellemez bennünket. Sajnálom, hogy a jövő heti Tatabánya elleni rangadóra egy fegyelmezetlenség, illetve a cserés kiállítás miatti egy meccses eltiltással alapembert vesztettünk – értékelt Éder Zsolt, a gyermek csapat edzője. 

Az U19-esek végre megszerezték első győzelmüket a rájátszásban. Az első két negyed a védekezésről szólt, mindkét csapat kiválóan zárt. A lövésekkel viszont hadilábon álltak a csapatok. Végig fej-fej melletti küzdelem folyt a vízben, úgy, hogy mindig a Nyíregyháza vezetett eggyel, de a III. kerületiek szívósan tapadtak és rendre egyenlíteni tudtak. A csapatok nem bírtak egymással,az adok-kapokban végül az utolsó AQUA-gólnál már nem érkezett válasz, így örülhetett a gárda.

Az U17-esek a félidőig kiegyenlített meccset játszottak a budapestiekkel (5–5), noha mindig az AQUA-nak kellett kapaszkodnia. A harmadik negyed gólzáporosra sikeredett, amiből az ellenfél jött ki jobban, így az utolsó negyedet egy gólos hátránnyal kezdték a hazaiak. Az utolsó negyedben a III. kerület góljaira viszont csak eggyel tudott válaszolni az AQUA SE, így elúszott a győzelem reménye.

– Az ifjúsági csoportban nagyon szoros eredményeink születtek eddig és látszik, hogy a csapatok között kicsi különbségek vannak. A védekezésünk stabil a lövéseinket viszont pontosabban kell végrehajtanunk. Vártuk már az győzelmünket. A serdülő csapatnál alakul a védekezésünk, ami tetszik, valamint az is, hogy bátran lövünk és végig küzdünk akár két gólos hátrányban is. Gratulálok a csapatoknak – fogalmazott a mérkőzés után Hatvani Péter vízilabda szakedző. 
 

Országos A2 Bajnokság (K-Ny. 4-8.), Rájátszás, 3. forduló

Ifjúsági (U19):

AQUA SE Nyíregyháza–III. Kerületi Torna és Vívó Egylet 7–6  (1–1, 1–1, 2–1, 3–3)

  • AQUA SE: Haraszti V. – Éder-Pavolek, Székely 1, Rudik 1 – Radóczi 2, Dorogi 1, Tolnai 1.
  • Csere:  Tilki, Kusnyér  1, Himics 1.

Gyermek (U15):

AQUA SE Nyíregyháza–III. Kerületi Torna és Vívó Egylet 23–1   (5–1, 8–0, 4–0, 6–0)

  • AQUA SE: Udvarhelyi – Radóczi 1, Kusnyér 3, Himics 3 – Tári R. 1, Jávor E., Simon 10.
  • Csere: Muri, Koncz 1, Horváth, Nemes, Kovács 1, Nemes 1, Kokas, Korodi (kapus).

Serdülő (U17):

AQUA SE Nyíregyháza–III. Kerületi Torna és Vívó Egylet 9–11   (2–3, 3–2, 3–4, 1–2)

  • AQUA SE: Patikás – Tomori, Tilki 4, Gnándt B. – Tolnai 3, Kóth, Simon 2.
  • Csere: Tári, Koncz, Radóczi, Horváth, Muri.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában