2025.03.13. 13:48
Futsal Eb-selejtező: visszavágtak a norvégok
Sérülés miatt hagyta ki a találkozót Rafinha. A vármegye két másik kiemelkedő futsalosa ellenben ott volt a keretben.
A 4-0-s Nyíregyházán aratott magyar győzelemmel véget ért múlt heti Eb-selejtező után, a magyar férfi futsalválogatott szerdán ismét megmérkőzött a norvégokkal, ezúttal idegenben, a haldeni Tistedalshallenben.

Fotó: MLSZ
Nem léphetett pályára a Stúdió futsalosa, Rafinha
Sergio Mullor szövetségi kapitány dolgát nem könnyítette meg a meccs előtti napokban, hogy több játékos is megbetegedett, míg a klubszinten éppen az A'Stúdió Futsal Nyíregyháza színeit erősítő Rafinha sérülés miatt dőlt ki a sorból. Így végül a meccskereten nem kellett sokat gondolkodni, a napokig lázzal bajlódó Fekete Márk és Rafinha szorult a lelátóra (míg a Nyíregyházán jól védő Alasztics Marcell első gyermeke várható születése miatt már nem utazott el a csapattal).
Sajnos az előzetes várakozások beigazolódtak, a norvégok sokkal bátrabban futsaloztak, a magyar csapat viszont nem találta a fizikális fölényét kihasználó, az agresszívan letámadásra építő, kellemetlen játékstílus ellenszerét. Az első negyedórában Faragó Ádám védéseinek köszönhetően még meg tudta akadályozni nemzeti egylet a norvégokat a gólszerzésben, de a 16. percben Donnem, egy perccel később pedig Rottingsnes is bevette a kaput. Bencsik Roland góljával ugyan összejött a szépítés, de a szünetig nem sikerült újabb gólt szerezni.
A második félidő sem kezdődött jól, a 23. percben Johansen lőtt gólt, de aztán a 26. percben Pál Patrik válaszolt, de a norvégok Schjetne révén a 29. percben visszaállították a kétgólos előnyt. Erre a gólra nem érkezett gyors magyar válasz, Kajtár Mátyás a kapufát találta telibe, majd Rutai Balázs lőtt nagy helyzetben a kapu fölé.
Vészesen fogyott az idő, elmaradoztak a helyzetek, nem igazán látszott, hogyan lehetne ledolgozni ezt a hátrányt ezért hét perccel a vége előtt öt a négy elleni játékra váltott a magyar csapat. A norvégok önfeláldozóan védekeztek, a lövéseknél mindig odaért egy blokkoló láb. A végső dudaszóig nem sikerült gólt szerezni, így a norvég válogatott 4–2-re megnyerte a találkozót.
A csoport másik mérkőzésén Szlovénia 5–1-re nyert Montenegró ellen. A négyest a szlovénok vezetik 12 ponttal, a magyarok és a norvégok 6-6 pontosak, Montenegró még nem szerzett pontot. Folytatás áprilisban, előbb Montenegróban lép pályára a magyar csapat, majd Berettyóújfaluban zárja a sorozatot a szlovénok ellen. A csoport első helyezettje kijut a jövő évi Európa-bajnokságra, a második helyezett rájátszásban biztosíthatja a helyét az Eb-re, amennyiben a 10 csoport legjobb nyolc csoportmásodikja között végez.
– Gratulálok a norvégoknak, megérdemelték a győzelmet, mert a mérkőzésen jobban akarták a győzelmet, mint mi. Jól támadtak le, mi pedig nem találtuk az ellenszert a játékukra – mondta a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány. – A fontos pillanatokban, 2-1-nél és 3-2-nél is buta gólt kaptunk, ezeket kellett volna elkerülnünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a jobb eredmény elérésére. A hajrában emberelőnyben volt három-négy helyzetünk, de a fejek nem voltak kellően tiszták a pontos befejezéshez. Ezzel a vereséggel teljesen megváltozott a helyzetünk, de küzdünk tovább, áprilisban minimum négy pontot kell szereznünk ahhoz, hogy a rájátszásba kerülhessünk, és megmaradjon az esély az Eb-részvétel kiharcolására.
- Norvégia–Magyarország 4–2 (2–1)
Magyarország: Faragó – Hadházi, Pál, Szentes Bíró, Dróth. Csere: Spandler, Dorogi, Kajtár, Szabó, Rábl, Szalmás, Suscsák, Bencsik, Rutai. Vezetőedző: Sergio Mullor. Gól: Dønnem (16.), Røttingsnes (17.), M. Johansen (23.), Schjetne (29.), illetve Bencsik (17.), Pál (26.).