2025.03.16. 19:49
Lesgólig jutott csak a Szpari, az MTK viszont hármat vágott
A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában négy mérkőzést rendeztek vasárnap. A Nyíregyháza Spartacus az MTK vendége volt.
Az OTP Bank Liga 24. fordulójának nyitó mérkőzésén a DVSC egy pontot szerzett a Győr vendégeként, míg a vasárnapi első mérkőzésen a Kecskemét kikapott a Groupama Arénában. Így a Nyíregyháza Spartacus nagy esélyt kapott arra, hogy a két kiesőhelyen lévő együttessel szemben meglévő négy pontos előnyét növelje, erre Nagy Dominiéknak az MTK ellen volt lehetőségük vasárnap késő délután az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Fotó: Sipeki Péter
Horváth Dávid három helyen változtatott a Zalaegerszeg elleni kezdőjén. A Nyíregyházi szakmai stáb szintén három helyen „nyúlt” bele a Győr elleni kezdő tizenegybe. Navrátil, Eppel és Benczenleitner helyett Kovács Krisztiának, Nagy Barnabásnak és Zan Medvednek szavazott bizalmat Tímár Krisztián.
Kapufáig és lesgólig jutott a Szpari
A vendégek kezdték a mérkőzést és az ötödik percben már akadt is dolga a hazaiak kapusának, Kvekveszkiri 19 méteres szabadrúgása azonban nem okozott gondot Demjénnek. Kiegyenlített játék folyt a pályán, amelyen a nyíregyházi szurkolók hazai környezetet teremtettek kedvenceiknek. Bő negyedóra elteltével Tóth Balázst tornáztatták meg a hazaiak. Egy remek szögletvariáció után Molnár Ádin lőtte be a kapu elé a labdát, a nyíregyházi kapus azonban tisztázott az érkező MTK játékosok elől. Majd egy ívelés után Bognár lőhetett 13 méterről, Tóth ismét a helyén volt. Pár perc múlva újra a kék-fehérek veszélyeztettek, de Horváth Artúr 17 méteres lövése a kapu mellé szállt. Nem sokkal később a Szpari végezhetett el szögletet. A labdát Végh fejelte el Demjén elől, az érkező Keita fejjel azonnal a bal alsó sarkot célozta meg, ahol még Alaxai is próbált volna a kapuba találni, de a labda a kapufáról pattant az alapvonalon túlra.
Aztán több mint 300 perc után betalált a Nyíregyháza: Kvekveszkiri tálalt Medved elé a tizenhatoson belülre, aki higgadtan a jobb alsóba rúgta a labdát. Azonban lesen kapta a labdát, így a játékvezető az asszisztens intésére habozás nélkül érvénytelenítette a találatot.
A folytatásban mindkét gárda többször eljutott ellenfele tizenhatosáig, de igazi helyzetet egyik kapu előtt sem alakult ki a szünetig. Az öltözőbe így gól nélküli döntetlennel vonultak a felek.
Hármat vágott az MTK
Aktívabban kezdte a második játékrészt a Szpari, egy perc elteltével Nagy Dominik tört be a 16-oson belülre, majd 14 méterről, ballal a jobb kapufát találta el. A vezetést mégis az MTK szerezte meg egy szerencsés találattal. Jobb oldali beadás után Alaxai Horváth Artúrhoz fejelte a labdát, a hazaiak játékosa 16 méterről középről, egyből kapura lőtt, a labda megpattant a menteni igyekvő Keita lábán és a bal alsó sarokban kötött ki. Nem sokkal később megduplázhatta volna előnyét az MTK, Jurina passza után Bognár 17 méteres lövését tolta ki a jobb alsó sarok elől Tóth Balázs. Tovább nyomott a hazai csapat, Jurina fejesénél még tudott menteni Alaxai. Aztán a pár perce beállt Németh Krisztián éppen őt megelőzve fejelte a kapuba Molnár Ádin beadását. Ezzel a lényegi kérdések eldőltek, az utolsó negyedórában ment előre a Szpari, de igazi átütőerő nem volt támadásaikban. A kegyelemdöfést a ráadásban vitte be az MTK, Németh mesterien tálalt Polivka elé, aki parádés mozdulattal csavarta el a labdát Tóth Balázs mellett.
A Nyíregyháza Spartacus sajnos továbbra is gólképtelen, ez volt zsinórban a negyedik mérkőzésük, amikor nem találtak a kapuba.
Labdarúgás: OTP Bank Liga, 24. forduló
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus 3–0 (0–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Bognár T.
- MTK: Demjén – Hej, Végh, Kádár, Varju – Kata, Horváth (Beriasvili) – Molnár, Bognár I. (Stieber, 87.), Gruber (Polievka, 70.) – Jurina (Németh, 71.). Vezetőedző: Horváth Dávid.
- Nyíregyháza: Tóth – Alaxai, Korrea, Keresztes – Kovács K. (Navrátil, 74.), Keita, Kvekveszkiri (Toma, 60.), Nagy B. – Beke (Kovácsréti, 60.), Medved (Eppel, 74.), Nagy D. Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Gól: Horváth (48.), Németh (75.), Polievka (90+3.).