2025.03.12. 14:41
Amikor megéri áldozatot vállalni

Kovács Ádám (jobbra) duplával mutatkozott be a szakolyi publikumnak
Fotó: Szakoly SE
Úgy néz ki, jó vásárt csinált télen a Szakoly Sportegyesület. Erről az elmúlt hétvégén pedig az alakulat szurkolótábora is meggyőződhetett. Valósággal berúgta az ajtót a Herkules FC Nagykálló elleni első idei bajnoki mérkőzésen Kovács Ádám, aki télen az Újfehértót elhagyva csatlakozott a vármegyei II. osztály Pannónia Zrt. csoportjának előző évi bajnokcsapatához.

Fotó: a szerző
A 33 éves, középpályás két góllal debütált a tavaszi nyitányon – a nagykállóiak ellen 5-1-re megnyert hazai összecsapáson. A korábban több NB I-es csapatban is megforduló középpályás egy értékesített büntetővel, valamint egy szépségdíjas szabadrúgásgóllal járult hozzá a kiütéses hazai sikerhez.
– Jól sikerült a bemutatkozás, hiszen győzelemmel tudtuk kezdeni a tavaszt – kezdte Kovács Ádám a szakolyi egyesület közösségi oldalán.
Türelmes volt a Szakoly
– A játékunk sokszor akadozott még, hiszen idén először voltunk füvön és nagypályán sem tudtunk még edzeni. Ennek ellenére azt gondolom, a kezdeti bizonytalanságból hamar kijöttünk, a szünetre már előnnyel tudtunk az öltözőbe menni: bent is azt beszéltük, hogy ha nyugodtan, türelmesen játszunk csak a különbség lesz kérdés. Jól érzem magam a srácok között, és amellett hogy jó játékosok, ragyogó emberek is, így aztán nem volt nehéz a beilleszkedés. Félévente felvetődik bennem, hogy lehet már abba kéne hagyni, mivel a hétvégéket már a családtól veszi el az ember, de a szakolyi közeg, a csapattársak és a mérkőzésre kilátogató hazai közönség bebizonyította, hogy megéri az áldozatot – magyarázta Kovács.
A jelenleg 4. helyen álló Szakoly hétvégén az Encsencs otthonában gyarapíthatja pontjai számát.