Labdarúgás, NB I, Nyíregyháza Spartacus FC

2025.03.14. 10:27

Reagált a Szpari tulaja a szurkolók felvetéseire

Révész Bálint elutasított azokat a pletykákat, miszerint belső feszültség lenne a klubnál. A Szpari az MTK ellen készül.

Öt veretlen mérkőzés után a hatodikon vereséget szenvedett a Nyíregyháza Spartacus FC méghozzá az ETO FC Győr ellenében. Utóbbi után érthetően mindenki csalódott volt a csapatnál, és a szurkolók között is, így a közösségi oldalakon néhányan már tudni vélték, hogy belső feszültségek vannak a Szparinál.

Szpari
Ezt már a Szpari tulaja Révész Bálint sem hagyta szó nélkül!
Fotó: MW-archív

Kívülről próbálják bomlasztani a Szparit

Szó sincs semmilyen feszültségről, és érthetetlen számomra, hogy miért kell feleslegesen tüzet szítani – mondta Révész Bálint tulajdonos a csapat honlapján. – Napi kapcsolatban vagyok a sportigazgatóval, ügyvezetővel, vezetőedzővel, a közös értekezleteken mindig elemezzük az aktuális helyzetet, így volt ez ma is, és bár a hétvégi eredmény miatt szomorúak vagyunk, jó hangulatban telt. Nekünk fáj a legjobban, hogy nem nyertünk a Győr ellen, de előtte volt egy szép sorozatunk, ezért nagyon bosszant, hogy mások kívülről próbálják bomlasztani a meglévő egységet. Tudatosan dolgozunk, és hiszünk abban, hogy a hátralévő meccseken elérjük a célunkat, az élvonalban maradást. Azt sem tudom elfogadni, hogy néhányan azzal vádolnak játékosokat, hogy szándékosan játszottak rosszul. Nem futballoztunk jól, de az egyénre szabott szerződésüket úgy kötöttük, hogy akkor járnak jól, ha teljesítenek, ha gólt lőnek, ha nyernek. Érdekük, hogy jól teljesítsenek, mert akkor tudnak igazán pénzt keresni. Sok fiatal magyar játékosunk van, akik számára egyénileg is fontos az, hogy jó eredményeket érjenek el, és válogatottságig jussanak, vagy külföldön játszhassanak. 

A Nyíregyháza Spartacus FC az OTP Bank Liga 24. fordulójában az MTK Budapest vendégeként lép pályára.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában