Futsal, magyar válogatott, U19

2025.03.27. 11:59

Kiválóan védett a nyírbátori hálóőr

Hatalmas csatát vívott az első korosztályos Eb-selejtező mérkőzésén a válogatott.

Másfél év felkészülés után eljött a pillanat, amikor az U19-es futsalválogatott megmutathatta, hogy milyen teljesítményre képes tétmérkőzésen a nemzetközi porondon. Az esztergomi Eb-selejtező torna első meccse nagyon nehéznek ígérkezett, a finnek ugyanis komoly erőt képviseltek. A magyar csapat kezdőcsapatában a nyírbátori Tóth Milán is helyet kapott. 

Tóth Milán
Tóth Milán (1) remek teljesítménnyel járult hozzá a magyar győzelemhez.
Fotó: MLSZ

Kisbüntetőt védett Tóth Milán

A finnek a mérkőzés elején megpróbálták gyorsan a kezükben venni az irányítást, az első percekben többet volt a magyar térfélen a labda, mint a finnek kapuja előtt, de nagy helyzetekben nem mutatkozott meg a vendégek mezőnyfölénye. A 8. percben azonban az első komolyabb lehetőségüket gólra váltotta az ellenfél, ezt követően azonban változott a játék képe, a magyarok elkezdtek bátrabban játszani, többet próbálkoztak kapura lövéssel. Az áttörés a 12. percben jött el, ekkor Bognár Martin lőtt szabadrúgásból a finn kapuba.

Kiegyenlített volt a félidő második fele, a 16. percben Somogyi is lőtt egy szabadrúgásgólt, így újra a házigazda vezetett. A finnek gyorsan válaszolhattak volna, de a hatodik szabálytalanság után megítélt finn kisbüntetőt kivédte Tóth Milán. A szünetig nem született újabb gól, így magyar előnnyel vonultak a felek szünetre.

A második félidőben a finnek mindent megtettek a gólszerzés érdekében, aztán a 35. percben kihasználtak egy váratlan hibát, és kiegyenlítettek. A hajrában mindkét csapat sokat tett a győztes gól megszerzése érdekében: bő két perccel a vége előtt egy oldalberúgás után nem tudtak felszabadítani a finnek, a labda Molnár Dániel elé pattant, aki kilenc méterről, kapásból a kapuba bombázott, beállítva ezzel a 3–2-es végeredményt.

Futsal: U19-es Eb-selejtező
Finnország-Magyarország 2–3 (1–2)
Magyarország: Tóth M. – Somogyi, Bognár, Magyari, Győri. Csere: Tóth B., Nguyen, Papp, Hajnal, Kovács, Pintér, Molnár. Vezetőedző: Frank Tamás. 
Gól: Kabinga (8.), Paappaen (36.), illetve Bognár (12.), Somogyi (16.), Molnár (39.).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában