Labdarúgás, magyar válogatott, U19

2025.03.17. 18:29

Szerdán kezd a válogatott

Kisvárdán és Nyíregyházán lép pályára az U19-es csapat.

A Telkiben tartott összetartást követően már a keretszűkítésen is túl van, sőt már végső simításokat végzi az U19-es Európa-bajnokság elitkörös selejtezőkörére készülő U19-es nemzeti válogatott. 

válogatott
A Városi Stadion készen áll a válogatott fogadására.
Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

Egy válogatott meccs Nyíregyházán, kettő Kisvárdán

Mint ismert, a három meccsből kettőt eredetileg Balmazújvárosban rendeztek volna, ám  az ottani pálya állapota nem volt ehhez ideális, így végül azok a meccsek Kisvárdára kerültek, míg a harmadik találkozónak Nyíregyháza ad otthont. 

A tavaly decemberi sorsoláson a magyar válogatott az 1-es csoportba, egy rendkívül kiegyensúlyozott kvartettbe került. Bár ebben a négyesben nincsenek topcsapatok, ennek ellenére jelentős erőpróba előtt áll az együttes. Mindhárom rivális, azaz Ausztria, Dánia és Izland is masszív, komoly játékerőt képviselő csapat. A hét darab négyes csoportból az első helyezettek kvalifikálják magukat a júniusi, romániai korosztályos Európa-bajnokságra. 

– Az osztrák és az izlandi együttes is fizikailag erős gárda, agresszív és direkt futballra készülünk ellenük, a dán csapat pedig egy modern, komplex elemeket felvonultató gárda – jellemezte az ellenfeleket az MLSZ honlapján Jeremiás Gergő, szövetségi edző. – Nagyon fontos lesz, hogy a játékosok hogyan tudják érvényesíteni a bennük meglévő kvalitásokat, azt kértük tőlük, hogy legyenek bátrak, a hazai környezet legyen plusz motiváció, ösztönzőleg és ne bénítólag hasson rájuk. Mindegyik csapat ellen lesz esélyünk, az a kérdés, hogyan tudunk ezzel élni.

A sorozat március 19-én Kisvárdán az Ausztria elleni találkozóval kezdődik, majd 22-én jön a nyíregyházi meccs, ahol Dánia lesz az ellenfél – zárásként pedig ismét a Rétközben lép pályára a válogatott, Izland ellenében.

Minden készen áll, a belépés ingyenes

– Minden feltétel biztosított, hiszen amikor tavaly augusztusban átvettük a Városi Stadiont már akkor terveztük, hogy válogatott eseményeket is ide hozzunk – mondta Dankó Gergő, a Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője. – Ehhez el kellett érnünk az UEFA 3-as minősítést, amit megoldottunk, így biztonsággal meg tudjuk rendezni ezt a mérkőzést. 

A Szpari, mint klub a stadiont és a kiszolgáló helyiségeket biztosítja, illetve a szervezésbe is besegít az MLSZ-nek. A mérkőzésekre a belépés ingyenes.

Labdarúgás: U19-es Eb-selejtező
A magyar válogatott mérkőzései

Március 19., szerda, 20:00, Kisvárda: Ausztria–Magyarország
Március 22., szombat, 20:00, Nyíregyháza: Dánia–Magyarország
Március 25., kedd, 15:00, Kisvárda: Izland–Magyarország

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában