2025.04.30. 16:40
Mezt kaptak kölcsönbe, zakót adtak cserébe a csengeri focisták
Otthon maradt a vendégcsapat szerelése. A furcsa malőr ellenére megnyerte a meccset a Csenger.
Az Ibrány a Csengert fogadta vasárnap a Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály 25. fordulójában, az ellenfél pedig meg is érkezett, ám a parkolás után leesett nekik a tantusz: a mezek bizony otthon maradtak. Mivel nem könnyen leküzdhető a Csenger, Ibrány távolság, segítségért folyamodtak, a hazaiak pedig természetesen biztosítottak számukra egy garnitúrát az öltözőből, s ezt a találkozó játékvezetője jóvá is hagyta. A pályán viszont már nem volt barátság, hiába szerzett Nagy Dávid góljával az Ibrány vezetést, Barcsay Márk tanítványai Balogh Alex és Jónás Gergely találataival fordítottak és elvitték a három pontot.

Fotó: Bozsó Katalin
Nehéz meccsre készült a Csenger
Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, így azzal a feltett szándékkal indultunk útnak, hogy elfogadható eredményt érjünk el Ibrányban – mondta el a szon.hu megkeresésére a Csenger játékos-edzője, Barcsay Márk. – Mondjuk úgy, hogy bíztunk a pontszerzésben. Bepakoltunk az autókba, aztán mintegy száz kilométer megtétele után döbbenten vettük észre, hogy csak a bemelegítéshez használatos bójákat, valamint a labdákat vittük magunkkal, a szerelések otthon maradtak. Nem volt mit tenni, a hazai csapattól kértünk segítséget, akik ki is segítettek minket egy régi mezzel. A játékvezető azt mondta, hogy nem probléma, hogy rajta van az Ibrány felirat, ráadásul a szponzori logó már alapból le volt rajtuk ragasztva, így játszhattunk.
Ahogyan említettük, aztán a Csenger a három pontot is begyűjtötte, ezzel a tabella ötödik helyére előre lépve.

Fotó: Bozsó Katalin.
Az egész meccset figyelembe véve úgy gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattunk – tért ki a meccsre Barcsay Márk. – Nem hagytunk területet az ellenfélnek, így helyzetet sem nagyon tudtak kialakítani, azt az egy nagy ziccerüket Nagy Dávid berúgta. Szerencsénk volt, hogy még a szünet előtt ki tudtunk egyenlíteni. Fiatal a keret, így idegenben még nem mindig tudjuk hozni azt, ami elvárható lenne, hazai pályán viszont stabilak vagyunk, így külön öröm, hogy az egyik élcsapat otthonában diadalmaskodtunk. Kiesési gondjaink nincsenek, így felszabadult játékot várok a hátralevő fordulókban. Ezúton is köszönjük az Ibrány korrekt és segítőkész hozzáállását.