Röplabda, Fatum Nyíregyháza

2025.04.29. 20:55

Itt a vége! Érem nélkül maradt a Fatum Nyíregyháza

A röplabda női Extraliga bronzcsatájának negyedik mérkőzésén a felek Kaposváron találkoztak kedden este. A Fatum Nyíregyháza három játszmában kikapott, így a negyedik helyen zárta bajnokságot.

Mint arról beszámoltunk, a Fatum Nyíregyháza a múlt héten megnyerte a párharc harmadik mérkőzését és ezzel életben maradtak a reményei, hogy ebben az idényben ne maradjanak érem nélkül. A párharc negyedik mérkőzésén a Kaposvár arra készült, hogy lezárja a párharcot és hazai pályán ünnepelhessenek. A Fatum Nyíregyháza célja pedig nem lehetett más, mint az éremátadás elodázása.

Fatum Nyíregyháza
A Fatum Nyíregyháza negyedik helyen zárta a bajnokságot Fotó: Kohut Árpád

A Kaposvár akarat érvényesült

Koncentráltam kezdett mindkét gárda, sokáig felválva estek a pontok. Aztán három ponttal megléptek a vendégek. Pezelj vezérletével aztán hamar utolérte ellenfelét a Kaposvár, majd folyamatosan növelte előnyét, végül magabiztosan nyerte meg az első szettet. Nem volt ez jó ómen a nyíregyháziaknak, hiszen a párharc során az a gárda nyerte meg a mérkőzéseket, amelyik az első játszmát behúzta.
A folytatásra megmaradt a Kaposvár lendülete, amelyet Adrian Chylinski korai időkérése sem tört meg. Tartották a szett elején felépített előnyüket, nem volt nehéz dolguk, mert a Nyíregyháza nem játszott jól. Pontatlanok voltak a feladásaik, sokszor kicsinek bizonyult számukra a pálya, blokkjaikról kifelé pattant a labda. Marija Skoric egyedül kevésnek bizonyult, így a somogyiak a második szettet is megnyerték és karnyújtásnyira kerültek a bronzérem megnyerésétől. 

A Fatum Nyíregyháza negyedik helyen zárt

Ivanova bombáival indult a harmadik felvonás, aztán a fiatal bolgár légiós két nyitást is benyelt, ezzel fordított a Kaposvár. A folytatásban aztán már nem engedték ki a vezetést a kezükből, pedig a Nyíregyháza mindent megpróbált, de ezúttal nem tudtak olyan minőséget a pályára vinni, amellyel ez sikerülhetett volna. Ezzel a Fatum Nyíregyháza Magyar Kupa után a bajnoki bronzéremről is lemaradt.

Röplabda: női Extraliga, 3. helyért, 4. mérkőzés

Kaposvári NRC–Fatum Nyíregyháza 3:0 (19, 20, 19)

Kaposvár, v.: Tillmann, Szarka. Kaposvár: Fayad 16, Jovanovics 2, Tosics 16, Pezelj 18, Szerényi 7, Kotormán. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Cvetanova, Godó. Edző: Vincent Lacombe. Nyíregyháza: Zaborowska 2, Antivero Salinas 6, Kump 6, Skoric 19, Ivanova 8, Pintér 3. Csere: Tóth F. (liberó), Calkins 2, Lászlop 1, Tolnai, Farkas, Pampuch. Edző: Adrian Chylinski.
A három nyert mérkőzésig tartó párharcot 3–1-re a Kaposvár nyerte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában