2025.04.28. 11:17
Révész Attila: a hátralévő négy meccsből egyet kell megnyernünk ahhoz, hogy célba érjünk (Videóval)
A rétközi egylet előnye tíz pont a Vasas előtt, tehát matematikailag még nem biztos a feljutása. Azonban gyakorlatilag elkönyvelhetjük, hogy a Kisvárda bajnokként kerül vissza azt NB II-be.
Újabb gólzáporos mérkőzést játszott a Kisvárda Master Good, olyannyira, hogy a tavaszi szezonban a Szentlőrinc elleni meccsen rezdültek a hálók a legtöbbször, számszerint hétszer. Egy a 91. percben elért találattal aztán 4–3-ra nyert a rétközi egylet, amely mindössze egyetlen lépésre került a feljutástól.

Fotó: kisvardafc.hu
A feljutás kapujában a Kisvárda
Az első félidőben könnyen szereztük a gólokat, azonban a védekezésben elkövetett egyéni hibák miatt magunkra húztuk az ellenfelet – mondta el a találkozót követő hivatalos sajtótájékoztatón a Kisvárda mestere, Révész Attila. – Feszülten játszottunk, talán már a tét nyomja a játékosokat, talán az ünneplést várják, ám a végén megint igazoltuk azon képességünket, hogy szorult helyzetben, a ráadásban is képesek vagyunk győztes gólt szerezni. Nem mondunk még ki semmit, de a hátralévő négy meccsből egyet kell megnyernünk ahhoz, hogy célba érjünk.
– Vesztes meccs után nem szoktam ilyet mondani, de elégedett vagyok a csapat játékával – folytatta a Szentlőrinc trénere, Waltner Róbert. – Főleg a második félidőben játszottunk nagyszerűen, megérdemeltük volna a döntetlent, és azt, hogy a tizenegyedik meccs után is veretlenek maradjunk. Sajnos megint elmaradt egy büntető a javunkra, ugyanez a játékvezető a Vasas ellen sem ítélte meg az ősszel, de hát ilyen a futball.”
A mérkőzés összefoglalója: