Vármegyei II. osztály, 2. számú csoport

2025.04.11. 12:19

"Három pont ide, két sör oda és akkor Gombi is elégedett lesz"

Edzői várakozások a 18. forduló előtt. Középpontban a Gyulaháza.

 

Az időjárás előrejelzések nem túl biztatók, ettől függetlenül rendezik meg a vármegyei II. osztály, 2. számú csoportjának mérkőzéseit.  Szombaton egy, míg vasárnap öt találkozó szerepel a programban. A legfőbb kérdés, hogy vissza tudja-e venni az első helyet a Gyulaháza? Mutatjuk az edzői várakozásokat.

vármegyei
Visszavenné a vármegyei II. osztály, 2. számú csoportjának első helyét a fehér mezes Gyulaháza.
Forrás:  Forrás: MW-Archív

Igazolja-e a papírformát a vármegyei II. osztályban a Gyulaháza?

Nagyhalász (12.)–Tiszaszalka (13.)
Nagyhalász, szombat 16:00
Id. Kató István, a Nagyhalász edzője: – A hétvégi hozzáállással és játékkal csalódást okoztunk. Az eredménytelenségünk egyik oka, hogy gólképtelenek vagyunk, de ami még ennél is bosszantóbb, hogy amikor hátrányba kerülünk, akkor már a játékosaimban nincs meg a belső motiváltság, kívülről kell rájuk erőltetni. Ezen változtatni kell, mert a szurkolóink, és akik tesznek a csapatért nem ezt érdemlik. Átbeszéltük, így bízom a jobb folytatásban.
Balogh Dezső, a Tiszaszalka edzője: – Köszönjük szépen a múltheti ajaki „sportszerűséget”. A hétvégi meccs háromesélyes, bármi előfordulhat.

Gyulaháza (2.)–Jéke (10.)
Gyulaháza, vasárnap 16:00
Deák Béla, a Gyulaháza edzője: – A hétvégén szabadnaposak voltunk, kíváncsian várom, hogy ez a szünet milyen hatással lesz a csapat teljesítményére. A heti edzésmunka megfelelő volt, motivált játékosokat láttam, akik a kupasorsolás kapcsán is izgalomban vannak. Tiszteljük az ellenfelünket, mert ősszel egy agyonnyert mérkőzésen sikerült pontokat elhullajtani ellenük. Arra készülünk, hogy ez újra ne forduljon elő, és szeretnénk egy attraktív játékkal kiszolgálni a közönségünket.
Volkán Roland, a Jéke edzője:

Ajak (8.)–Ladányi TC (9.)
Ajak, vasárnap 16:00
Szőlősi Lóránd, az Ajak edzője: – A hétvégén nem lehet más a célunk, mint itthon tartani a három pontot. Ez sem lesz egy könnyű feladat, de továbbra is töretlen a bizalmam a csapattal szemben.
Berecz Csaba, a Ladányi TC edzője: – Hétvégén Ajakra látogatunk, ahol nincs könnyű dolga egyetlen csapatnak sem. Betegeink száma tovább szaporodott, viszont egy eltiltásunk lejárt. Ugyanúgy, mint minden meccsen megpróbálunk most is tisztességesen helytállni.

Pap (5.)–Vaja (6.)
Pap, vasárnap 16:00
Maximovits György, a Pap edzője: – A tavasszal eddig szerzett három pontunkat, most megduplázhatjuk. Nem vagyunk annyira rossz csapat, mint ahogy a tabella mutatja. Minden sorozat megszakad egyszer, így a rossz is.
Molnár István, a Vaja edzője: – Az ősszel szerintem egy nagyon jó kis meccset játszottunk a Pappal, 0–2-ről sikerült fordítanunk, úgyhogy most sem számítok egy egyszerű mérkőzésre, de bízom a csapatban és egy jó eredmény elérésében.

Záhonyi (7.)–Újdombrád (4.)
Záhony, vasárnap 16:00
Gombkötő Sándor, a Záhony edzője: – Úgy gondolom korrekt játékvezetői hármast kapott a két csapat hétvégére. Az Újdombráddal mindig jó és gólgazdag mérkőzést játszunk, sajna mostanában kevés sikerrel. Remélem a Balla család nem fog megharagudni ha ez most másképp lesz.
Balla János, az Újdombrád edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok. Egy rutinos csapat ellen hazai pályán nehéz három pontot szerezni, nekünk mégis ez a célunk. Három pont ide, két sör oda és akkor Gombi is elégedett lesz!

Fényeslitke (11.)–Tuzsér (3.)
Fényeslitke, vasárnap 16:00
Ifj. Miskolczi Gábor, a Fényeslitke edzője: – A hétvégén egy lelkes csapatot fogadunk, akik elég stabilan teljesítenek a bajnokságban, nem utolsó sorban jól ismerjük egymást. Egy izgalmas mérkőzésre számítok, ahol az akarat döntő tényező lehet.
Szabó István, a Tuzsér edzője: – Sajnos nem úgy sikerült a heti felkészülés ahogyan terveztük. Betegségek, sérülések és eltiltás is súlyt bennünket hétvégén a Fényeslitke ellen. A szomszéd csapat helyezése nem tükrözi tisztán a játékerejüket, és hazai pályán bármely csapatra veszélyt jelenthetnek a csoportunkban. Nekünk tovább kell haladnunk azon az úton, amelyre az utóbbi három meccsen rátaláltunk és nagy hittel, önbizalommal és győzni akarással játszani. A csapat bebizonyította, hogy képes erre és ha szeretnénk megtartani pozícióikat a tabellán, akkor csak a három pont megszerzése lehet elfogadható számunkra vasárnap.

  • A bajnokság állása:
1PÁTROHAI LSEPÁTROHAI LSE17122366303638
2GYULAHÁZA KSEGYULAHÁZA KSE16113249183136
3TUZSÉR SETUZSÉR SE1710344943633
4ÚJDOMBRÁD SEÚJDOMBRÁD SE1794447272031
5PAP SEPAP SE169074641527
6VAJAI SEVAJAI SE1775541281326
7ZÁHONY VSEZÁHONY VSE168174235725
8AJAK VSCAJAK VSC167363527824
9LADÁNYI TCLADÁNYI TC177282939-1023
10JÉKE FCJÉKE FC175394455-1118
11FÉNYESLITKEI SEFÉNYESLITKEI SE1641113461-2713
12NAGYHALÁSZI SENAGYHALÁSZI SE1631121741-2410
13TISZASZALKA SETISZASZALKA SE1610152276-543

A nyilatkozatok forrása: szabolcsfocihirek.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában