Vármegyei I. osztály

2025.04.02. 14:11

Rangadók hétvégéje! Az élmenő Tarpa a második Ibrány ellen - előzetes

A két élmenő csatáján kívül a Nyírmeggyes és a Mándok összecsapása is igazi slágermeccs lesz a hétvégén. Következik a 22. forduló a Nyír-Wetland vármegyei I. osztályban.

Rangadók hétvégéje! Az élmenő Tarpa a második Ibrány ellen - előzetes

A kék mezes Ibrány számára sorsfordító meccs jön

Fotó: Bozsó Katalin

A szeszélyes áprilisi időjárás közepette folytatódik a Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály. Izgalmas párosításokból most sem lesz hiány, elöljáróban elég csak annyi, hogy az első a másodikat fogadja. Szombaton öt, vasárnap két mérkőzés rendeznek, a forduló szabadnaposa pedig ezúttal a Nyírbátor lesz. Ne feledjék, túl vagyunk az óraállításon, a 22. forduló összecsapásait már 16 órától rendezik. Mutatjuk a beharangozót.

Nagykálló, vármegyei I. osztály
A Nagykálló a Kemecsét fogadja, a Nyírvasvári Kótajban vendégszerepel a Vármegyei I. osztály 22. fordulójában
Fotó: Sipeki Péter

Haladjunk azonban szép sorjában és kezdjük Vásárosnaményban. Makszim Gáborék egy vereség után elkezdték gyűjtögetni a pontokat, a legutóbbi két forduló azonban nem a tervek szerint alakult. Kikapott a csapat a Kemecse ellen, majd a „Beregi El Classico”-t vesztette el a csapat, amely így visszacsúszott újra az utolsó előtti helyre. Ám soron következő ellenfelük is messze van a jó formától, a Nagyecsed utoljára öt fordulóval ezelőtt tudott győzni, otthonától távol pedig az egész szezonban mindössze öt pontot szerzett Piskóti Zsolt legénysége.

Meglepő vereség után szeretne újra bizonyítani a Csenger. A határ mentiek Kemecsén nagyon rossz napot fogtak ki, most azonban a hazai pálya előnyét kihasználva szeretnék legyőzni az ismerten gyenge idegenbeli formát mutató Gergelyiugornyát. Balogh Tiborék nagy gödörben voltak a tavasz első néhány fordulójában, az elmúlt hétvégi derbisiker azonban új lendületet adhat az alakulatnak.

Továbbra is veretlen tavasszal az Újfehértó, amely ennek köszönhetően már a tabella második fokát kapargatja. Mindössze két pontra vannak Kiss Tamásék az Ibránytól és könnyen alakulhat úgy a forgatókönyv, hogy a két csapat hétvégén helyet cserél egymással. A fehértóiak azt a Baktalórántházát fogadják, amely mondhatjuk: Szpari-szindrómában szenved, a gól elleni oltást vette fel az együttes. Azt azért az elmúlt hetekben is láthattuk, hogy nem megingathatatlan az Újfehértó védelme, de erre nem apellálhatnak a baktaiak, ha pontot akarnak szerezni, meg kell rázniuk magukat a támadóknak.

Marad a verseny a vármegyei I. osztály bajnoki címéért?

Így érkeztünk el a forduló rangadójához, amelyet a Beregben rendeznek. A listavezető Tarpa a második helyen álló Ibrányt fogadja. Az elmúlt hetekben egyik csapat sem tudta az ősszel mutatott fölényét csillogtatni, a Tarpa három döntetlent is játszott, az Ibrány ezt azonban nem, hogy nem tudta kihasználni, de két vereségének köszönhetően meglehetősen távol került a bajnoki címtől. Nincs mese, Fiumei Viktor egyletének szombaton kell visszakapaszkodnia, hozzátéve, hogy egy esetleges győzelemmel még tényleg minden nyílt maradna, a Tarpa ugyanis még nem töltötte le szabadnapját.

A szombat „utolsó” mérkőzése is rangadóvá avanzsált tavasszal, hiszen a bajnokság legjobb formában lévő együttese, a zsinórban hat győzelmet számláló Nyírmeggyes fogadja a dobogóra pályázó Mándokot. Amely szintén nincs rossz formában, hiszen a listavezető Tarpa ellen pontot szerzett, a második Ibrányt pedig egyenesen legyőzte a csapat az elmúlt hetekben. Látva a két gárda hatékony támadógépezetét, nem elképzelhetetlen egy sokgólos mérkőzés. 

Érdekes párosítás lesz a fonalat hosszú idő után felkapó Nagykálló és a szintén két győzelem után lévő Kemecse mérkőzése. A feleket nyolc pont választja el egymástól (a kállóiak javára), de a jelenlegi forma alapján igazi háromesélyes találkozóval nézünk szembe.

A tavaszi nyeretlenek csatája jön Kótajban. Seregi Mihály alakulata hatodikként telelt, ám a győzelmek hiánya miatt most már csak a 10. pozícióban találjuk az együttes nevét. Ám a Nyírvasvári sem tudott csodát művelni tavasszal, a sereghajtó a Csenger ellen bravúros pontot szerzett, a többi fordulóban azonban elvérzett. A hazai pálya előnye mindenképpen a Kótaj mellett szólhat, ám ehhez stabilizálni kell a csapatvédekezést, az elmúlt öt meccsen kapott 16 gólba ugyanis a Nyírvasvári is joggal kapaszkodhat a mérkőzés előtt. 

Az edzői nyilatkozatokat ide kattintva olvashatja!

  • A bajnokság állása: 
1TARPA SCTARPA SC20153267135448
2IBRÁNY SEIBRÁNY SE19124341221940
3ÚJFEHÉRTÓ SEÚJFEHÉRTÓ SE19115354351938
4MÁNDOK VSEMÁNDOK VSE19105443212235
5NYÍRMEGGYES SKNYÍRMEGGYES SK2094746351131
6CSENGER FCCSENGER FC208664743430
7AGNIS-GERGELYIUGORNYAI SEAGNIS-GERGELYIUGORNYAI SE208482641-1528
8NAGYKÁLLÓI VSENAGYKÁLLÓI VSE198382526-127
9NYÍRBÁTORI LSENYÍRBÁTORI LSE207673529627
10KÓTAJ SEKÓTAJ SE196582635-923
11NAGYECSED RSENAGYECSED RSE196492726122
12KEMECSE SEKEMECSE SE2054112246-2419
13BAKTALÓRÁNTHÁZA VSEBAKTALÓRÁNTHÁZA VSE2036111643-2715
14AUSTRIA J.-VÁSÁROSNAMÉNYAUSTRIA J.-VÁSÁROSNAMÉNY2034132149-2813
15NYÍRVASVÁRI '16 FCNYÍRVASVÁRI '16 FC2017121951-3210


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában