Labdarúgás, NB III

2025.05.10. 09:00

NB III: Már csak három forduló van hátra, most kell belehúzni – edzői nyilatkozatokkal

Vasárnap a 28. fordulót rendezik az NB III. Északkeleti csoportjában. A Nyíregyháza II., a Mátészalka és a Sényő hazai pályán játszik, míg a Kisvárda Master Good II idegenbe látogat.

Vasárnap a 28. fordulót rendezik az NB III. Északkeleti csoportjában. A csoport egyetlen délelőtti mérkőzésén a Nyíregyháza II. a Tiszafüredet látja vendégül. A vendégek az előző fordulóban a Mátészalkát győzték le, bízunk benne, hogy ezúttal pont nélkül maradnak. A délutáni programban a Mátészalka a DVTK tartalékcsapatát, míg a Sényő a Salgótarjánt fogadja, a Kisvárda Master Good II. pedig Putnokra látogat.

Kisvárda Master Good
A Kisvárda Master Good tartalékcsapata Putnokra utazik

Labdarúgás: NB III, Északkeleti csoport, 28. forduló

Nyíregyháza II. (11.)–Tiszafüred (6.)

Török László, a Nyíregyháza II. edzője: – Az elmúlt fordulóban végre már gólokat és szereztünk, de ez kevés volt a pontszerzéshez is. Bármennyire is furcsán hangzik, de az idén ez volt az első olyan mérkőzésünk ahol a játékunkkal nem voltam elégedett. Eddig a játékunk jó volt és tetszetős, viszont a tavaszi eredményességünk a második leggyengébb a csoportunkban, ezzel már előre tisztában voltunk hiszen jelentős átalakuláson mentünk át. Vannak játékosaink akik most kezdik ízlelgetni a felnőtt bajnokság légkörét és küzdelmeit, amihez idő kell még mert messze vannak az NB III minimum szintjétől is, de türelmesek vagyunk mert ez a tervezett folyamat része. Hétvégén újra bizonyíthatnak, hogy lehet rájuk számítani a jövőben.

Mátészalka (16.)–DVTK II. (10.)

Gyurján Bence, a Mátészalka játékos-edzője: – Tiszafüreden játszottunk egy ki-ki meccset. Kétszeri is felálltunk hátrányból, ha lett volna még idő, harmadszor is sikerülhetett volna, talán még a fordításra is képesek lettünk volna. Levontuk a tapasztalatokat, a hibákat ki kell javítani. A csapatnak pedig el kel hinni, hogy bárkit le tudunk győzni, mert az egyéni kvalitások megvannak hozzá. A DVTK II. egy fiatal, remekül összerakott gárda, kielemeztük játékukat, szeretnénk azonban legyőzni őket.

Putnok (3.)–Kisvárda Master Good II. (4.)

Törtei Tamás, a Kisvárda II. edzője: – Múlt héten véget ért egy hosszú szép sorozatunk. Szeretnénk jól zárni a szezont, bármi történik azonban nem lesz csalódás az idei szereplésünk. A szabályok az utolsó öt fordulóra kicsit behatárolták a lehetőségeinket, ettől függetlenül szeretnénk elhozni a három pontot Putnokról. Nem lesz azonban egyszerű a feladat, mert a borsodiak a csoport egyik legjobb csapata, ezt a tabella jól mutatja.

Sényő FC Selyem-Ber (12.)–Salgótarján (15.)

Kapacina Valer, a Sényő edzője: – Nem számítunk könnyű meccsre, mert mint ahogy nekünk is, a mert a Salgótarjánnak ez az utolsó esélyek egyike, hogy kivívja a bennmaradást. Bízom benne, hogy a csapat átérzi a mérkőzés súlyát és megszerzi a három pontot, mert akkor biztossá válik, hogy a következő szezonban is NB III-as csapat leszünk.

Az előző fordulóban a DEAC-ot fogadta a Kisvárda tartalékcsapata. Íme a mérkőzés összefoglalója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában