2025.05.09. 12:09
Nagy Dominik a Vasasban? Reagált a Szpari csapatkapitánya a pletykákra
Az immár 30 éves középpályás jövőjéről is beszélt a Nemzeti Sportnak. Nagy Dominik tiszta vizet öntött a pohárba.

Nagy Dominik első gólját lőtte tavasszal a Kecskemét ellen
Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC
Négy mérkőzésen hét pont. Nagyot fordult a világ a Nyíregyháza Spartacus FC háza táján azóta, hogy Szabó István átvette a vezetőedzői pozíciót. A góltalanság már a múlté, a csapat pedig nem várja rossz helyzetből az utolsó három fordulót. A tízszeres válogatott Nagy Dominik is úgy érzi, elkapta a fonalat a Szpari.

Fotó: Árvai Károly
– Az eredmények is mutatják, hogy pozitív változáson megy keresztül a csapat. Szabó István remek pedagógus, jó hatással van az öltözőre, bízom benne, hogy ez hosszú távon is érvényesül – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a nyíregyháziak csapatkapitánya, Nagy Dominik.
– Az idény során már megtapasztalhattuk, hogy mit jelentenek szurkolóinknak a szomszéd várak, azaz a Debrecen és a Diósgyőr elleni mérkőzések, a debreceniek ellen kétszer is sikerült nyernünk és egyszer már a DVTK-t is legyőztük, vasárnap újra erre készülünk. A mi helyzetünkben már mindegy, ki az ellenfél, csak a győzelem lehet a cél. Úgy gondolom, kedvező a sorsolásunk az utolsó három fordulóban, de ez nem kényelmesítheti el a csapatot, vasárnap újra győznünk kell.
Nagy Dominik a Kecskemét ellen első tavaszi találatát szerezte, összesen a 23 NB I-es mérkőzésen pedig három gólnál tart az idényben.
– Úgy érzem, még több is van bennem, és remélem, hogy a hátralévő meccseken sikerül kihozni magamból a maximumot. A Kecskemét elleni gólomnak persze örülök, de jobb lett volna győzni, igaz, a bennmaradásért folyó harcban minden pont fontos.
Nagy Dominik: Megy vagy marad?
A labdarúgó csütörtökön töltötte be 30. életévét.
– A társak már felköszöntöttek az öltözőben és egy vacsorára is vendégem a csapat, persze nem lesz nagy ünneplés, hiszen most a vasárnapi mérkőzés a legfontosabb – mondta Nagy Dominik.
Szóba került a középpályás jövője is, mint kiderült, a Vasas már tavaly nyáron szerette volna magához csábítani a korábbi válogatottat. Az elmúlt hetekben is keringtek olyan pletykák, amely szerint Nagy már megegyezett a fővárosiakkal. Az érintett most határozottan cáfolta az híreszteléseket.
– Mindent a Nyíregyháza sikerének rendelek alá. Nem titok, megkeresett a Vasas, már tavaly nyáron is, és ha csak az anyagiakat nézem, akkor elfogadtam volna az angyalföldiek ajánlatát, de én az NB I-ben akartam futballozni. Továbbra is becsületesen dolgozom azért, hogy a Nyíregyháza az NB I-ben maradjon, most ez a legfontosabb. A jövőm egy másik kérdés, még sehova sem köteleztem el magam, és erről ráérünk majd akkor beszélgetni Révész Bálint tulajdonos úrral és Fekete Tivadar sportigazgatóval, miután sikerült kiharcolnunk a bennmaradást…
- Nagy Dominik gólja a Kecskemét ellen: