2025.05.02. 12:30
A Fradi világklasszisa Csengerben járt
A tavaly visszavonult világklasszis spanyol válogatott Csengerben járt. Nerea Pena személyisége elvarázsolta a csengeri kis kézilabdásokat.
Csengerben komolyan veszik a kézilabdát, tizennégy éve foglalkoznak utánpótlásképzéssel, a sulikézitől egészen az U14-es korosztályig jelenleg 157 gyerekkel dolgoznak, akik a különböző korosztályos bajnokságban vesznek rész. A közelmúltban náluk járt Nerea Pena. A tavaly visszavonult világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott kézilabdázó foglalkozást tartott a fiataloknak, ennek kapcsán beszélgettünk Balogh Attilával, a Csenger Városi Kézilabda és Sport Club elnökével.

Határokon átnyúló kapcsolat
– Tíz éve csatlakoztunk a „Szatmár-Ferencváros határon átnyúló női kézilabda utánpótlás projekt”-hez. Ez egy alulról építkező civil sportszerveződés, amelynek célja, hogy a „történelmi Szatmár megye” – amely ma a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és a romániai Szatmár megxét jelenti – területén koordinálja, összefogja a sportági képzést – magyarázta Balogh Attila.
A projekt öt alapító egyesülettel és hat szivacs kézilabdacsapattal indult, Magyarországon Fehérgyarmat, Csenger, Mátészalka és Nagyecsed városok és a környező települések vesznek benne részt.
A megállapodás célja a határon átnyúló civil kapcsolatok erősítése és sportszakmai kapcsolatok kialakítása, a résztvevő klubok kézilabda utánpótlásának fejlesztése, fiatal tehetségek felkutatása, kinevelése, menedzselése, a klubok utánpótlás érintő szakmai munkájának koordinálása és az edzői munka összehangolása. A végső cél egy olyan leány kézilabda bázis létrehozása, amely erősíti a tájegység kézilabda iránti szeretetét. A megállapodást 2014. augusztus 14-én Fehérgyarmaton írták alá a felek az ünnepélyes program részeként.
A szakmai hátteret pedig a Ferencváros női kézilabda szakosztálya adja, amely sportfelszerelésekkel és sporteszközökkel is támogatják a kezdeményezést.

Nerea Pena magával ragadó egyénisége
– Régóta jó kapcsolatot ápolunk a Ferencvárossal, ennek köszönhetjük a látogatását. Miután abbahagyta a játékot, Magyarországon telepedett le és nem távolodott el a sportágtól, jelenleg a Szent István SE csapatánál szakmai tanácsadó. Április közepén rendeztük a Csenger VKC Sárközújlak–Szent István Egyetem utánpótlás találkozót, amelyre a vendégeket elkísérte a a spanyol világklasszis. Imádták a gyerekek, magával ragadó egyéniség a spanyol habitusával, mentalitásával, az aranyos akcentusával.
A csengeri mérkőzés után a budapestiek tovább utaztak a romániai Kálmándra, ahol újabb mérkőzést játszottak. Balogh Attila elmondása szerint a településen, valamit Mezőfényen és Szatmár németi környékén nagyon komoly szakmai munka folyik.
– Mi is befogadó egyesület vagyunk így ezek a fiatalok kettős állampolgárként indulhatnak az MKSZ által szervezett különböző korosztályos bajnokságokba.
A különböző kultúrából érkező, másképpen szocializálódott gyerekek pozitív hatással vannak egymásra, inspiráló a más-más értékekkel rendelkező gyerekekből egységes, egymásért küzdő csapatot összegyúrni
– zárta Balogh Attila.
A Ferencváros és a SZISE között évek óta remek a szakmai kapcsolat, ennek köszönhetően Csengerből is a fővárosba kerülhetnek a legtehetségesebb kézilabdázók. Jelenleg két 15 éves játékosuk, Geng Anita és Simpf Ketrin esélyes arra, hogy a SZISE kézlabdázói lehessen, amelyre az elnök rendkívül büszke.
Nerea Pena karrierjének állomásai
- SD Itxako Navarra (spanyol, 2006–2012)
- FTC-Rail Cargo Hungaria (2012–2019)
- Siófok KC (2019–2020)
- Team Esbjerg (dán, 2020–2021)
- Vipers Kristiansand (norvég, 2021–2023)
Nerea Pena a Fradi médiában jelentette be visszavonulását